Jó ütemben folyik a játszóterek szabványosítása

Írta:  Puskás Attila 2016.04.12.

A kerületben 55 közterületi és 55 intézményi játszóteret, 11 úgynevezett dühöngőt valamint 35 ivókutat üzemeltetet a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.


A városüzemeltető cég játszótéri karbantartó osztályának munkatársai tavaly 843 tonna homokot és gyöngykavicsot cseréltek ki, illetve pótoltak 64 játszótéri homokozóban. Közterületen és az intézményekben 447 parktartozékot, padot, szemetest újítottak fel.

jt
Vada Gábor osztályvezető elmondta, hogy a Városgazda számára évről évre komoly feladat és anyagi ráfordítás a játszóterek és a játszóeszközök szabványok szerinti, balesetmentes állapotban tartása.
– Társaságunk a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendelete alapján 2013-ban fogott hozzá a kerület játszóeszközeinek átvizsgálásához. Az új szabványelőírásoknak megfelelően a fej-, nyak-, láb- és ujjbeszorulási helyeket számoljuk fel, illetve a játszóeszközök alatti esési tereket alakítjuk a megfelelő méretűre és vastagságúra. A rendelet szerint 2016 végére kell ezt a feladatot teljesítenünk.
A határidő betartásához új programot dolgozott ki a Városgazda. Első körben tavaly a közel 400 közterületi játszóeszközt szabványosították. Ezt az intézményi játszóterek 660 játszóeszköze követte – a munkálatok jelenleg is zajlanak.
– Terveink szerint az év végéig sikeresen lezárul a játszóterek biztonságos használatát eredményező szabványosítás. Újdonság, hogy az önkormányzattal történő egyeztetések alapján két új köztéri fitneszhelyszínt alakítunk ki. Mindkét helyen, Pestszentimrén a Hősök terén, illetve Pestszentlőrincen a Nefelejcs utca mentén, a Görögdombon egy-egy 62 négyzetméteres területen lesznek fitneszeszközök, köztük nyújtó- és húzógép, láberősítő gép, evező- és lépegetőgép – tette hozzá Vada Gábor.
Az eszközök szabályos használatára vonatkozó információkat az érdeklődők egy táblán olvashatják majd. Az önkormányzat célja a szabadtéri fitneszlehetőségek biztosításával az, hogy a gyerekek mellett a felnőttek is kedvet kapjanak a mozgáshoz.

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz