Zenével várják a karácsonyt

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.12.13.

Adventi koncertet adtak a Dohnányi Ernő Zeneiskola növendékei december 3-án a Kossuth téri református templomban.

Több mint két évtizede rendezi meg a Dohnányi zeneiskola a hagyományos karácsonyváró hangversenyét, amelynek öt éve a Kossuth téri református templom ad otthont. Az adventi koncertet mindig nagyon várják a kerületi lakosok. Most sem volt ez másként, ugyanis zsúfolásig megteltek a templom padsorai, sokaknak csupán állóhely jutott.

VAA 4753 copy
A diákok minden évben különleges ünnepi műsorral és ritkábban játszott darabokkal örvendeztetik meg a közönséget, emelkedett hangulatúvá téve a karácsonyi készülődést.
Az iskola igazgatója, egyúttal a kórus vezetője, Bán Réka elmondta, hogy a növendékek szeptembertől nagy lelkesedéssel készülnek az adventi és ezzel párhuzamosan az újévi koncertre.
– Nagyon örülök, hogy ilyen nagy érdeklődés kíséri a rendezvényünket, mert ahogy körülnézek, látom, hogy nemcsak a fellépők hozzátartozói vannak itt, hogy meghallgassák a gyermeküket, illetve az unokájukat, hanem azok is, akik a zenei élményért jöttek el – mondta az igazgatónő.

VAA 4768 copy
Az adventi koncerten a Dohnányi Ernő Zeneiskola csellóegyüttese, gyermek- és ifjúsági vonószenekara és kórusa lépett fel.
A műsorban többek között olyan, a telet idéző műveket hallhattunk, mint Leopold Mozart Zenés szánkózása vagy Soós András feldolgozásában az Ó, szép fenyő – szólót énekelt Plajner Beáta –, a Csendes éj vagy William Boyce Hallelujah-kánonja.
A műsort Konkolyné dr. Kovács Ilona, az iskola tanára ismertette, egy kis zenetörténettel is fűszerezve.

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz