A csapat lelkes, az edző türelmes

Írta:  Róth Ferenc 2017.01.23.

Bajnoki címmel számol a PLER a másodosztályban.

Más választás nem lévén, a PLER-Budapest kézilabdázói azon másodosztályú csapatok keserű kenyerét eszik, amelyek a nyáron kiestek az NB I-ből. Kovács Mihály vezetőedző azonban nem kesereg, hanem előre néz.

VAA 7170 copy

S hogy mit lát? Többek között azt, hogy a bajnokság elején átvett gárda az őszi idény 13 mérkőzése után a tabella második helyén áll 20 ponttal. Öttel lemaradva a vezető Dabastól és kettővel megelőzve a harmadik helyen álló Győrt.
A csapatról szólva türelmes az egykor világbajnoki címet nyerő szakember, mert azt mondja, hadd érjen, hadd „öregedjen” még az együttes, amely olyannyira ifjoncokból áll, hogy a két kapust leszámítva a legidősebb srác is csak 22 (!) éves. Ennek és az ebből fakadó rutintalanságnak is betudhatóan mindössze két mérkőzéssel volt elégedetlen az ősz során. A Tatán és a Százhalombattán elszenvedett vereséggel, mert az a két meccs is „nyerhető lett volna”.
A tavaszról úgy véli Kovács Mihály, hogy a jó sorsolásukat tekintve bármi előfordulhat, de a realitás azt mondatja vele, hogy az ötpontos hátrány kicsit sok a rutinos Dabas ellen.
A vezetőedző szerint a következő szezon végén, 2018 tavaszán tűnik reálisnak a bajnoki arany a másodosztályban.
A PLER-srácok már javában készülnek a bajnoki folytatásra. Előbb villámtornára mennek Szlovákiába, aztán Ligakupa-mérkőzések lesznek itthon, majd február 12-én kezdődik a tavaszi bajnoki idény. Az első meccs hazai pályán lesz, a Balatonfüred ellen.

Hír naptár

« Január 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz