Nőnapi gála NYÉVE módra

Írta:  Gönczöl András 2017.03.10.

A Kondorban rendezett nőnapi gálát a NYÉVE.

A férfi vendégek háttérbe szorultak március 9-én a Kondor Béla Közösségi Házban. Mielőtt sajnálkozva szolidaritásunkat fejeznék ki az „erősebb nem” védelmében, jó tudni: ez a nap csak a nőkről és nőknek szólt, ahogy az egy nőnapi ünnepségtől elvárható.

VAA 5260 copy

Az igen nagy számban megjelent ünnepelteket és a vendégeket – Kucsák László országgyűlési képviselőt, valamint Lévai István Zoltán, Galgóczy Zoltán és Szarvas Attila alpolgármestert Freyberger László, a XVIII. kerületi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület (NYÉVE) elnöke üdvözölte.

VAA 5227 copy
– Nagy örömömre szolgál nyugdíjas barátaink meghívása, s ugyanilyen örömmel tapasztalom a szépkorúak rendszeres érdeklődését egy-egy önkormányzati rendezvény iránt. Önökre mindig számíthatunk – mondta a köszöntőjében Kucsák László. – Az illatozó virágon túl átnyújtanék önöknek még egy szép ajándékot, azaz József Attila egy versét, melynek címe: Mikor az uccán átment a kedves.
A szavalatot követően Lévai István Zoltán kevesellte a nők egynapos ünneplését...:
– Hölgyeim, az önök megbízhatósága legendás, a kerület közéletéből rendszeresen és aktívan kiveszik a részüket, ott vannak az első sorokban. Nem egynapi ünneplést, hanem egész évi figyelmet érdemelnek. Remélem, hogy a férfitársaim is így gondolják.
Szarvas Attila gondolatait is egyetértő taps követte.

VAA 5244 copy
– Olyan nehéz egy nap alatt a nőknek visszaadni mindazt, amit egész évben kapunk tőlük. A hölgyeket nemcsak egy alkalommal köszönteni, hanem folyamatosan szeretni is kell – mondta az alpolgármester.
A gálaműsorban Újvári Ferenc szavalatát a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak produkciója követte Vörös Árpád néptáncpedagógus vezetésével. A Somogyi László Szociális Szolgálat képviseletében, Boros Ildikó betanításában, fergeteges táncszámot adott elő Balogh Brigitta, Szalóczi Angéla, Bálint Ramóna és Varga Zita. A NYÉVE dalkörének bemutatkozása után a Marcaliból érkezett Tóth Gábor bravúros néptáncszólót adott elő, nagy sikert aratva. Végül a Magna Cum Laude Pálinka-dalának zenéjére vidám kórházi kezelés tanúi lehettünk – egy, az alkoholt visszautasítani képtelen férfiún „dolgozott” az egészségügyi stáb.

Hír naptár

« Január 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz