Tudják, mit tegyenek veszély esetén

Írta:  P.A. 2017.04.10.

Katasztrófavédelmi ifjúsági versenynek adott otthont a Bókay-kert.

A kerületi csapatok 12 állomáson adhattak számot tudásukról és ügyességükről. Az első helyezett a Vajk-sziget Általános Iskola csapata lett, míg a XVIII. kerületi Kormányhivatal különdíját a Csontváry Általános Iskola csapata vihette haza.

VAA 8419 copy
Az állomásokon különböző ügyességi, illetve elméleti feladatokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek. A vízből való mentést szimuláló horogdobás például elsőre könnyűnek tűnik, de bizony kellett a többszöri próbálkozás ahhoz, hogy egy-egy alkalommal a célpontként kitett autógumi belsejében landoljon a kötél végén elhelyezett vashorog. A gyerekek ezen felül többek között elsősegély ismeretükről is számot adtak, de a különböző veszélyes anyagokra, veszélyhelyetekre figyelmeztető jeleket is fel kellett ismerniük. A mesterséges lélegeztetés bemutatása ezúttal is az egyik legvidámabb feladat volt. A műanyag baba „újraélesztésére” mindig bátorítani kell a versenyzőket, de a kezdeti szemérmességen túljutva a legtöbben sikeresen teljesítették ezt a próbát is.

VAA 8395 copy
- A gyermekek számára rendkívül ösztönző hatása van miden évben ennek a versenynek – mondta Székely Péter, a kerületi önkormányzat közbiztonsági referense, utalva arra, hogy a versenyre történő felkészülés, majd a részvétel többeknek akár a pályaválasztását is befolyásolhatja.

VAA 8427 copy

Hír naptár

« Június 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Csatlakozz közösségünkhöz