Mesterek és tanítványok

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.05.26.

Az alkotás öröme címmel nyílt kiállítása Pörnye Nikolett kerületi festőművésznek május 19-én a Rózsa Művelődési Házban.


A tártaton főként tájképek és csendéletek láthatók. Ez önmagában átlagos hír lenne, mégis különleges, mert a kiállított képek nagy részét nem maga Pörnye Nikolett festette, hanem a Kastélydombi és a Kandó téri általános iskola tanulói, mégpedig olajtechnikával.

VAA 9313 copy
– A Kastélydombi iskolában tanulnak a gyermekeim, és itt kaptam lehetőséget, hogy megismertessem a festés örömével a diákokat és néhány érdeklődő felnőttet – mondta a festőművész. – Két éve kezdtük el a foglalkozásokat, minden második héten, péntek délutánonként tartjuk, s a Kandó téri iskolából is járnak ide alkotni.
Nikolett már az általános iskolában szerette a rajzórákat, ha lehetett, tájképeket festett temperával vagy vízfestékkel. Mindeközben kamaszkora óta ír verseket is, a saját képei ihletésére.

– A festést egy időre abbahagytam, de amikor megszülettek a gyermekeim, ismét ecsetet fogtam – mesélte Nikolett. – Édesanyám tanácsára kerestem magamnak egy mestert. Az interneten találtam rá Simon M. Veronikára, akinek a festőkurzusán három év alatt harmincféle festési technikát sajátítottam el, majd mestervizsgát tettem. Ezután úgy gondoltam, hogy szívesen átadnám a festészet iránti szeretetemet a gyerekeknek. Így kezdődött el az, hogy a Kastélydombi iskolában festőszakkört vezetek.
A tanfolyam kis létszámmal indult, majd újabb érdeklődő diákok csatlakoztak, sőt egy-két szülő, nagyszülő is. Nikolett úgy gondolta, hogy a tanítványai annyi képet festettek már, hogy itt az ideje, hogy megmutassák a tehetségüket a közönségnek.
– Nem hiába lett Az alkotás öröme a kiállításunk címe. Azt hiszem, ebben a mondatban minden benne van – mondta.
A tárlat július 14-ig tekinthető meg a Rózsa Művelődési Házban.

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz