Gyerekbirodalom a Hősök terén

Írta:  P.A. 2017.05.31.

Pillanatok alatt birtokba vette a gyereksereg a pestszentimrei Hősök terét a május 28-i gyermeknapon.

A Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság és a XVIII. kerületi önkormányzat közös szervezésű gyermeknapi kavalkádján a sok jó játék kis helyen is elfér elv kiválóan érvényesült.
A két kis pónilovat szinte már a szállító utánfutóban kiszúrták az élelmesebb gyerkőcök, és alig nyergelték fel gazdáik a négylábúakat, máris hosszú sorban álltak a kis zsokék. A pacik megállás nélkül rótták a köröket, a lovasokról pedig készültek a fotók és a házi videók.

VAA 6869 copy
A lovakat elhagyva nagyméretű gumiasztal csalogatott egy kis ugrálásra, majd a játszótér saját csúszdája és a mérleghinta érintésével – mintegy 30 méteres sprinttel a gyerek után, miután kiszúrta a hatalmas ugráló várat a „másik sarokban” – megérkeztünk a szülők pihenőhelyéhez. A légvárnál ugyanis mindenki nyugodt lehetett, hogy a gyerek legalább fél óráig egy helyen marad, nem kér enni, inni és biztosan nem lesz semmi baja, mert ha esik is, akkor puhára esik.

VAA 6931 copy
A kézműves sátor alatt is nagy volt a forgalom, készültek az apró emléktárgyak, és türelmesen kivárta a sorát mindenki a lufit hajtogató bohócnál, és az arcfestő hölgyeknél. A Pintér Kálmán Szakrendelő oldalában folyamatosan szólt a sziréna, de aggodalomra semmi ok, csak a rendőrség járműveit próbálgatták, főleg a fiúk. A mini tűzoltógyakorlatnak is nagy sikere volt, kár, hogy a szép piros tűzoltókocsinak hamar el kellett mennie. Szólította a kötelesség.
A nagy melegben áldás volt, hogy a gyermeknap szinte teljes helyszínét hatalmas fák árnyéka védte a tűző naptól. A megéhezett megszomjazott családokat alig győzte kiszolgálni a lángossütő, a palacsintázó és a fagylaltos, bőven fogyott a vásári csemegékből.
Az ötödik alkalommal megrendezett Pestszentimrei Gyereknap egyre vonzóbb, és nem csak a kerületben élők számára. Az ingyenes játéklehetőségek mellett a családias hangulattal hódít ez a program, ami a látogatottságát nézve lehet, hogy 1-2 éven belül ki fogja nőni a jelenlegi helyszínt.

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz