Az odafigyelő szeretet

Írta:  RF 2017.06.08.

Az 5 szeretetnyelv című előadás-sorozatának befejező részéhez ért a Pestszentlőrinci Könyvtárban május 25-én Cserbik János lelkész-pedagógus. A sorozatot lezáró rész témája az odafigyelő szeretet volt.

Azt terveztem, hogy a lelkész úr előadásának az esszenciáját írom meg, s a legérdekesebb, legfontosabb gondolatait adom át az olvasóinknak. Végül megváltoztattam az elképzelésemet, azért, mert Cserbik János, e kiváló szónok, minden mondatával, minden szavával mondott valami fontosat, okosat. Valami olyat, amit fel kellett jegyezni, ami lényeges, ami világossá teszi, hogy milyen az odafigyelő szeretet.

VAA 9620 copy
Így inkább átadom önöknek Cserbik lelkész úr megszívlelendő gondolataiból a leginkább megszívlelendőket.
„Az odafigyelő szeretetről árulkodik az, hogy miként várunk vendégeket, miként kínáljuk őket. Még a mosolyunk is árulkodó.”
„Az odafigyelő szeretettel minőségi időt adunk a másiknak.”
„Ha más ad, az jó, de ha nekünk kell adni valamit magunkból, attól azonnal megijedünk...”
„Sok időt töltünk el együtt, de gyakorta szenvedünk a magánytól.”
„A szeretetnek kellenek a vasárnapok...”
„A közösen megélt idő ne mennyiségi, hanem minőségi legyen.”
„Legyen fontos az otthon, akarjunk hazamenni.”
„A szeretetnek saját nyelve van, meg kell tanulni.”
„A szeretet nem más, mint döntés a válaszútról.”
„A heti 168 órából mennyit adunk oda annak, akit szeretünk?”
„Legyen napi öt percünk, amikor csak a másikra figyelünk, s legyen havonta legalább egy közös programunk.”
„Gyűjtsük a közös, a társas élményeket!”
„Soha ne hagyjuk el a közös vacsorát!”
„Egy ember annyit élt, amennyit szeretett.”
Ugye, milyen egyszerű mindez – így, elolvasva?

Hír naptár

« Október 2016 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz