Idén is szebb és virágosabb lett a kerület

Írta:  P.A. 2017.06.24.

Ezernél többen pályáztak a Szebb, virágosabb kerületért versenyben.

Az elmúlt évhez hasonlóan ebben az évben is jóval több, mint ezer pályázó vehette át azokat az egynyári virágokat, amelyeket az önkormányzat oszt szét évről évre a Szebb, virágosabb kerületünkért elnevezésű környezetszépítő pályázat keretében.

DSC01555 copy

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is több kategóriában – utcaszakasz, intézmény, lakótelepi előkert, családi ház, erkély – meghirdetett pályázat célja a lakóhelyünk barátságossá, széppé varázslása. Mi sem bizonyítja jobban a virágos környezet igényét, mint a pályázaton részt vevők és a kiosztott virágok száma.

– Több mint 1200 jelentkező várta a virágokat, és mindenkinek jutott is belőlük. Talán az ideinél több virágot még egyik évben sem osztottunk ki, ami komoly feladatot rótt az önkormányzat munkatársaira. Ugyanakkor ez örömteli gond, mert nagyon jó látni, hogy az itt élőknek mennyire fontos a környezetük szépítése – mondta a virágosztás kapcsán Dömötör István alpolgármester.

A zsűri a nyár második felében járja végig az udvarokat, kerteket, és tekinti meg az erkélyeket. Ősszel hagyományosan egy kis ünnepség keretében vehetik át megérdemelt díjaikat a jók közül is a legjobbnak, legszebbnek ítélt virágoskertek tulajdonosai.

A tavalyi Virágos Magyarországért versenyben elért fővárosi első díj is bizonyítja, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre kiemelkedően fontosnak tartja a lakosság számára szervezett környezetvédelmi akciókat. A Szebb, virágosabb kerületünkért pályázaton túl a lombzsákok, komposztálóládák szétosztása színesíti a palettát. A XVIII. kerület nagy súlyt fektet a felnövekvő generációk szemléletének formálására is: a Zöld óvoda és Zöld iskola pályázat mellett a múlt év óta meghirdetik a Zöld bölcsőde pályázatot is.

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz