Kerületi „műfűcsúcs”

Írta:  Róth Ferenc 2017.11.23.

Novemberben folytatódott a Magyar Labdarúgó Szövetség és az önkormányzat közös sportpályaátadó ünnepségsorozata. Három újabb kerületi általános iskolák diákjai örülhetnek, hogy saját műfüves pályájuk van.



A sort november 16-án a Havanna-lakótelepen lévő Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola nyitotta meg, ahol számtalan vendég ünnepelt a diákokkal.

foci5
Az MLSZ-t egykori sztárfutballisták, Dunai Antal és Kiss László képviselte. Közülük Dunai Antal mesélt, aki most is jó formában volt. Tátott szájjal hallgatták a diákok az egykori csatárt.

foci1


Természetesen szólt a megajándékozottakhoz Lévai István Zoltán is. A sportéletért felelős alpolgármester elmondta, hogy a kerület vezetésének és a labdarúgó-szövetségnek az a célja, hogy minden általános iskolában legyen ilyen pálya.
Az iskola igazgatónője, Miklósné Bankó Ilona a gyerekek nevében is megköszönte a kerítéssel körülvett 16x24-es pályát, megígérve, hogy mindig forgalom lesz azon.
Éppen csak aludt egyet a csapat, s 17-én már mehetett is a következő ünnepségre, az Ady Endre Általános Iskolába.

foci3


Ezúttal Lovász Tamás, az MLSZ budapesti igazgatója képviselte a sportszakmát. Elmondta, hogy a kerület „éltanuló”, mert a műfüves pályák számát tekintve az első helyen áll.
Lévai István Zoltán – aki Galgóczy Zoltán alpolgármester társaságában képviselte az önkormányzatot – személyes emlékét mesélte el. Megosztotta a gyerekekkel, hogy az ő iskoláskorában is volt pálya ezen a területen, csak éppen nem ilyen minőségű és persze nem műfüves.

foci2


Az igazgatónő, Bogárné Kováts Judit a köszöntőbeszédében elárulta, hogy a legelején nem volt éppen barátja a pályaépítésnek, ám a diákok lelkesedése, akarása meggyőzte őt, s ma már tudja: jól tette, hogy hagyta meggyőzni magát.
A hónap következő hétfőjén, 20.-án a Rozsnyó utcai Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium tanulói örülhettek. Ők kapták meg a műfüves pályát.
Ami eltért a megszokottól, az az volt, hogy az MLSZ-en és az önkormányzaton túl maga a fenntartó, az evangélikus egyház is szerepet vállalt a pálya megépítésében. Lévai István Zoltán és Dunai Antal után az iskolalelkész, Győri Gábor Dávid köszöntötte szép szavakkal a diákokat, s kívánt nekik sok szép sportélményt a vadonatúj pályán. Az intézmény igazgatója, Vicziánné Salla Ildikó a gyerekek nevében is megköszönte az új pályát, amelyet nagy örömmel vettek birtokba a diákok.

foci4

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz