Együtt – lét rajzverseny

Írta:  Temesi László 2017.12.03.

A Fogyatékkal Élők Nemzetközi Napja alkalmából gazdag kulturális programmal klubdélutánt rendeztek november 26-án a Városháza dísztermében.

A Fogyatékkal Élők Nemzetközi Napja alkalmából gazdag kulturális programmal klubdélutánt rendeztek november 26-án a Városháza dísztermében, amelynek meglepetés vendége Szíj Melinda énekes volt. Az Együtt – lét címmel meghirdetett országos rajzverseny vándorserlegét is itt adták át.

fogy1


A ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő Egyesület országos szervezetként, indulása óta, azaz 15 éve működik a kerületben és most a Csend Fényei Klubbal, valamint a Viadukt Alapítvánnyal közösen rendezték meg a színvonalas estet, amelyen főleg fogyatékkal élők ültek a nézőtéren, de a színpadon is többen szerepet kaptak közülük. Volt tánc bőven, samba, zumba, keringő, társas és botos tánc, de jeltánc is. Ez utóbbiban Napsugár Anna jeleskedett, aki a meglepetés vendéggel, Szíj Melindával közösen adta elő Szerelemláz című számukat.

fogy2


-Mindig szívesen lépek fel jótékonysági esteken, ahol tudok, segítek – mondta lapunknak az énekesnő, aki francia sanzonokat is előadott a nézők nagy örömére. – Ezekből a rendezvényekből én is sokat tanulok, például a toleranciát, amelyre minden fogyatékkal élőnek nagy szükség van.
- A klub tagjai főleg budapesti hallássérültek, de vannak látás és egyéb fogyatékossággal élők is köztünk – tájékoztatott Veres László, a Csend Fényei Klub vezetője, míg a főszervező, Mozga Márta, a ClubNetCet egyesület elnöke arról beszélt, hogy megalakulásuk óta hirdetnek országos rajzversenyt, minden évben, más-más elgondolkodtató, kreativitásra ösztönző témában, ami az idén az Együtt – lét címet kapta.
- A beérkezett több mint száz rajzból hetven „ment” vándorkiállításra – mondta -, köztük húsz kerületi gyermek alkotása. A legtöbbet és a legszebbeket beküldő intézmény, a kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola diákjai kapták a vándorserleget és a díjat, a rajzaikat állítottuk itt ki. Az országos vándorkiállítás záró rendezvényét egyébként nemrég a Kondor Béla Közösségi Házban tartottuk meg. A gyermekek alkotásaiból minden évben naptár készül a kerületi önkormányzat támogatásával.

fogy3

Hír naptár

« Január 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz