Új állás reményében

Írta:  P.A. 2018.03.11.

Több száz álláskereső látogatott el egy új munkahely megszerzése reményében a Rózsa Művelődési Házba március 8-án.

Több száz álláskereső látogatott el egy új munkahely megszerzése reményében a Rózsa Művelődési Házba március 8-án, az Út a munkaerőpiacra elnevezésű projekt keretében megrendezett állásbörzére. A 16. alkalommal megtartott börzét Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály és Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatala szervezte.
A program célja a Közép-magyarországi régión belül Budapesten a 25 év feletti álláskeresők és inaktívak, különösen az alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztathatóságának javítása, az elhelyezkedésük támogatása.

 CB19680 copy

Az álláskeresők a regisztrációt követően többek között a Magyar Posta, az FKF Zrt. vagy éppen a Budapesti Közlekedési Központ által kínált állásokra is jelentkezhettek, de kerületi cégek, vállalkozások állásajánlatai közül is válogathattak.

 CB19583 copy

Az állásbörzét Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának főigazgatója nyitotta meg, ezt megelőzően pedig Kucsák László országgyűlési képviselő és a Lévai István Zoltán alpolgármester is köszöntötte a résztvevő munkáltatókat és álláskeresőket.

 CB19692 copy

Az Út a munkaerőpiacra elnevezésű programban a 2015 decemberi indulás óta közel 4000 álláskereső vett részt. Amint azt Csete László projektmenedzser elmondta, a Rózsa Művelődési Házban átlagosan 300 fő vett részt a korábbi hasonló rendezvényeken, és közülük alkalmanként 20-30 fő az, aki első körben, azaz magán a börzén talál magának munkahelyet.
A második körös beszélgetésekre átlagosan 30-40 főt hívnak be a munkáltatók, ami azt jelenti, hogy a börze elérte azt a célt, hogy eredményesen összehozza a munkaadókat az álláskeresőkkel.

Hír naptár

« Augusztus 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Csatlakozz közösségünkhöz