A zöldenergia is szerepet kaphat az áruszállításban

Írta:  P.A. 2018.03.26.

A közlekedés és a zöldenergia kapcsolata állt egy most szervezett tanácskozás középpontjában.

Az INTERREG Central Europe által finanszírozott és 2016-ban indult, közel 2,5 millió eurós összköltségvetésű SULPiTER projekt fő célja, hogy támogassa a közigazgatási szerveket logisztikai ismereteik bővítésében, valamint hogy azok kifejlesszenek és bevezessenek egy úgynevezett Fenntartható Városi Logisztikai Tervet, ami segítséget nyújt a városi teheráru-forgalom szervezéséhez. A program résztvevői március 20-22 . között egy budapesti konferencián foglalták össze a projekt indulása óta eltelt időszak szakmai tapasztalatait.

VAA 9912 copy


A SULPiTER a városok közlekedési problémáin belül az áruszállításra, a kiskereskedelmi hálózatok ellátásának kérdésére koncentrál. Amint azt Hunyadi István, a programban Vecséssel közösen résztvevő Pestszentlőrinc-Pestszentimre városigazgatója elmondta, főleg a belvárosi kerületeket érintő problémáról van szó, de alapvetően minden városi környezetben alkalmazható megoldásokra van szükség.
A városi üzletek áruellátása is forgalomnövekedést okoz, a boltok környékén gondot jelent többek között a szállítójárművek parkolása, a rakodási idő alatt esetlegesen kialakuló forgalmi dugó.
– Van, aki külsős szállítócéggel, mások saját eszközökkel oldják meg az áruellátást. Sokszor a szállítási kapacitás kihasználása nem optimális. A projekt célja, hogy olyan megoldást keressen a problémára, aminek segítségével az áruszállítás kevesebb terhet jelentsen a lakók számára, környezetbarát legyen és kár olcsóbb is – foglalta össze a konferencián elhangzottakat Hunyadi István.

VAA 9884 copy


A hároméves SULPiTER projekt abban támogatja a politikai döntéshozókat, hogy azok jobban érthessék a funkcionális városi területeket érintő teherfuvarozás jelenségét, elsősorban energiahatékonysági és környezetvédelmi szempontból.
A környezeti terhelés csökkentésének egyik módja lehet az alternatív meghajtású járművek használata. Az elektromos meghajtás fejlődésének köszönhetően a közeljövőben már abban is lehet gondolkodni, hogy a városon belül elektromos motorral felszerelt kisáru szállítók lássák el az üzleteket. Ezen felül fontos az is, hogy a járművek minél kevesebb kilométert fussanak „üresben”, azaz áru nélkül.
Hunyadi István elmondta, hogy más budapesti kerületek is érdeklődtek már a program iránt.
– A Budapestet körülvevő, nagykereskedelmi raktárakat, áruelosztó központokat magába foglaló kiszolgáló terület, az úgynevezett funkcionális városi terület vizsgálatát követően kezdeményezni tudunk egy fővárosi fórumot, ahol az érdeklődők számára átadhatjuk a tapasztalatinkat. A repülőtér közelsége, illetve a Vecsés környéki logisztikai központokból a főváros felé haladó áruszállítás kapcsán kerületünk egyfajta tranzit útvonalként is működik. A szállítási, fuvarszervezési tapasztalatoknak remélhetőleg a belvárosi és a budai kerületek is hasznát veszik majd.

sulpiter1

Hír naptár

« Október 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz