Dohnányi-siker

Írta:  Temesi László 2018.03.27.

A március végén Érden megrendezett Regionális, Budapesti és Pest megyei Énekversenyen szép sikereket értek el a Dohnányi Ernő Zeneiskola növendékei.

A március végén Érden megrendezett Regionális, Budapesti és Pest megyei Énekversenyen szép sikereket értek el a Dohnányi Ernő Zeneiskola növendékei, akik a tehetségüket egy kötelező magyar népdalfeldolgozással és egy szabadon választott dallal bizonyították. A jutalmaik jó helyezések és díjak voltak.

doh

A rangos énekversenyen felcsendültek többek között a Csillagok, csillagok, az Erdő mellett estvéledtem, a Tiszán innen, Dunán túl, a Gerencséri utca és az Elindultam szép hazámból népdalok gyönyörű dallamai. Az egész napos program legizgalmasabb pillanata természetesen az eredményhirdetés volt. A zsűri neves énekesekből, zenészekből állt: Hegedüs Gönczy Katalin korrepetitor, valamint Szabó Magdolna és Köves Péter énekművész pontozott, majd értékelt, s mindannyian dicsérték a pestszentlőrinc-pestszentimrei fellépők színvonalas produkcióit.
A 21 év fölöttiek kategóriájában 12 versenyző közül az első Kissné Galgóczy Dorottya, a harmadik megosztva Serfőző Panni és Lehotai Miksa lett, Kasza Nikoletta, Mazug Laura és Tóth Nóra pedig dicsérő oklevelet kapott, Ők valamennyien Szilágyi Olga énekművész-tanár tanítványai a Dohnányi Ernő Zeneiskolában. Szilágyi Olga, aki az eredményes pedagógiai munkájáért, mint a legjobb felkészítő tanár, különdíjban részesült, a következőket mondta összegzésként:
– Örülök tanítványaim sikerének, hiszen az érdi énekverseny volt az első, amelyen idén indultunk és nyertünk is. Remélem, ez megalapozza a további eredményes szereplést. Legközelebb április végén indulunk, Balassagyarmaton az országos énekversenyen.

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz