Lőrincen született az Álmodj, királylány

Írta:  K.Gy. 2018.05.06.

Művelődésért díjat kapott Menyhárt János gitáros-dalszerző.

Rajong a zenéért, kirobbanó sikerű slágereket ír, és semmi pénzért nem költözne el Lőrincről Menyhárt János gitáros-zeneszerző-dalszövegíró, akit az önkormányzat március 15-e alkalmából Művelődésért díjjal tüntetett ki.

menyhart2

A harminc fölöttiek között aligha akad olyan, aki ne emlékezne a Homonyik Sándor előadásában sikerre vitt slágerre, az első magyar szépségkirálynőnek emléket állító Álmodj, királylány című dalra. Kevesen tudják, de a mű itt született, Pestszentlőrincen.

Új lemez készül

– Az év végére egy kis meglepetéssel készülünk – árulta el Menyhárt János. – Rózsival egy új lemezen dolgozunk, a megszokott év végi Aréna-koncerten ennek az anyagát szeretnénk majd bemutatni.

 


– Homonyik Sándor akkoriban a Rockszínház művésze volt, és szóló produkcióra készült. Engem kért fel arra, hogy dalt írjak neki – emlékezik vissza Menyhárt János, a dal szerzője. – Erről eddig nem beszéltem, de az Álmodj, királylány a legegyszerűbb módon született. Arra gondoltam, hogy olyannak kell lennie, amit bárki el tud dúdolni, fütyülni, akkor ezért az a legegyszerűbb, ha én is hangszer nélkül komponálok. Fogtam egy diktafont, és kimentem a kutyával itt, Lőrincen az erdőbe sétálni. Amikor hazaértem, már csak le kellett tisztáznom a dallamot.

Tíz nap alatt tíz dal

Menyhárt János azt mondja, könnyen ír dalt. Mindennap gyakorol, és általában eközben születnek használható dallamok, de mint az előbbi példa mutatja, sokszor a gitár sem kell hozzá. Ennek köszönhető, hogy olyan slágerek egész sorát tudta megalkotni, mint a Demjén Ferenc által előadott A szabadság vándorai, Szerelemvonat, Hogyan tudnék élni nélküled? Az MHV együttes első lemezére szánt tíz dal mindössze tíz nap alatt készült el. Pedig nem volt egyértelmű, hogy zenész lesz belőle.

Menyhárt János kísérletező kedvű zenész, sok hangszert, effektet kipróbált a pályája során, hogy aztán hosszú idő múltán visszatérjen ifjúkori szerelméhez, a Gibson Les Paulhoz.
– Még egy titok: a Marshall erősítő, amelyet a gitárhoz használok, Gary Moore-é volt. Egy barátom segítségével szereztem meg. Óriási élmény ezen játszani – avatott be.

 


– Amikor az ember fiatal, akkor minden akar lenni. Én többféle sportban is kipróbáltam magam, s a visszajelzések alapján úgy tűnt, hogy tehetséges vagyok a fociban – meséli. – De aztán zenével is foglalkozni kezdtem, és hirtelen teljesen világos lett előttem, hogy merre akarok továbbmenni. Érdekes dolog ez a tehetséggel. Például nagyon szerettem volna, hogy a fiam is gitáros legyen. Klasszikus gitárt tanult, és a tanára nagyon elismerően nyilatkozott róla. Aztán egy hajnalban meghallottam, hogy dekázik kint az udvaron. Akkor már tudtam, hogy nem lesz belőle zenész. Most is a futball köré szerveződik az élete.

Apa, köszönöm!

Az idő igazolta, hogy Menyhárt János jól döntött, amikor a zenészpályát választotta. A kezdeti évek után a Ferm zenekarban játszott, majd hamarosan megalapították a V’Moto-Rockot. A rendszerváltozás éveiben egy rendkívül sikeres supergroupban játszott, a Vikidál Gyulával és Homonyik Sándorral közösen alkotott MHV zenekarban, amellyel három lemezt készítettek, és amellyel egészen az Egyesült Államokig eljutottak, a Tennessee állambeli Nashville-ig. A csapat 1995-ös feloszlása után ismét a régi zenésztárssal, Demjén Ferenccel kezdett el dolgozni szerzőként és szólógitárosként.

menyhart1


– Folyamatosan koncertezünk, szerencsére rengeteg helyre hívnak bennünket – árulja el Menyhárt János, akivel épp egy felvidéki koncertet követően sikerült beszélnünk. – Nagyon szeretem ezt csinálni, és szerencsém van, mert a családom is osztozik velem ebben az örömben. A feleségem ott van velem a koncerteken, a nagyobb bulikra eljönnek a gyerekek is. Nagyon jólesett, amikor a legutóbbi Aréna-koncert után a fiamtól ezt az üzenetet kaptam: „Apa, csodálatos élmény volt. Köszönöm!”

Lőrincről el soha

A család Pestszentlőrincen él. Menyhárt János a város belsejéből költözött ide, de azt mondja, most már semmiképp nem költözne el innen.
– A feleségem itt született, itt lakott, amikor megismertem. Amikor a közös életünket elkezdtük, elhatároztuk, hogy építünk itt egy házat. Nekem belvárosiként eleinte furcsa volt, ahogy a kutyák ugatni kezdtek végig az utcában, amikor elindultam innen haza, de aztán nagyon megszerettem ezt a környéket, és ma már nekünk is két kutyánk van. Szeretnék az életem végéig itt élni.

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz