Állami telepi múltidézés

Írta:  2014.10.03.
Régi szomszédok, barátok örültek a viszontlátásnak az Állami Lakótelepiek VII. Baráti Találkozóján. Az összejövetelen levetítettek egy, a közelmúltban elkészült különleges filmet is.
A Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény szeptember 22-én hetedik alkalommal rendezte meg az állami lakótelepiek baráti találkozóját a Kondor Béla Közösségi Házban. A több mint száz lelkes vendég fogadására ajándék könyvjelzővel, az Állami lakótelep térképével és dvd-kkel készültek a gyűjtemény munkatársai. Sokan évről évre visszatérő vendégei a rendezvénynek, de érkeztek új látogatók is, többek közt Svájcból és Németországból.

A rendezvényt Heilauf Zsuzsanna, a Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, a Települési Értéktár Bizottság tagja nyitotta meg, s a vendégeket Kiss Róbert önkormányzati képviselő köszöntötte. A kötetlen találkozón minden adott volt a jókedvű beszélgetésekhez. Az asztaloknál üdítő és péksütemény várta a baráti társaságokat, de voltak, akik már a bejáratnál belefeledkeztek a társalgásba. Az Állami lakótelepet ábrázoló, egy teljes asztalt beterítő térkép körül egész este nosztalgiáztak az egykori lakók. A térképen színes kis zászlókkal jelölhették be a korábbi lakhelyüket.

A találkozó keretében a helytörténet iránt érdeklődőket is különleges program várta. Bemutatták Dékány István rendező, forgatókönyvíró Csonka vágányon című filmjét, amely az első világháborús összeomlás utáni időszakot vetítette a néző elé. A visszaemlékezésekből készült dokumentumfilm az elcsatolt területekről ide menekülő családok életét mutatja be, akik a trianoni békeszerződés után fellépő lakáshiány miatt hónapokig vagy akár évekig a budapesti pályaudvarok, állomások külső vágányaira tolt marhavagonokban éltek. Az egykori vagonlakók közül sokan az Állami lakótelepen találtak új otthonra. A film nagy sikert aratott.

 

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz