Elemek szűrése dátum szerint: hétfő, 30 május 2016

Ughy Attila a MÁV-val tárgyal azért, hogy a metrófelújítás ideje alatt a helyiek BKV bérlettel utazhassanak a kerületet érintő vasútnovalon.

Kategória: Közélet

logoBudapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere Ughy Attila egyeztetést kezdeményez a MÁV- Csoport vezetőivel annak érdekében, hogy a 3-as metróvonal idén kezdődő felújításának ideje alatt a Társaság tegye lehetővé a Budapest bérlettel rendelkező utasok számára a dél-kelet pesti régióban a 100-as vasútvonalon (Nyugati pályaudvar – Zugló – Kőbánya-Kispest – Ferihegy között) valamennyi személyszállító vonat felár nélküli igénybevételét. 

Amint az közismert, a 3-as metró idénre tervezett felújításának időszakára a BKK Zrt. a metróközlekedést a felújítással érintett szakaszokon autóbuszos utas szállítással kívánja pótolni és így biztosítani a közösségi közlekedés igénybevételének lehetőségét. 
Ez a megoldás azonban a felszíni közúti közlekedést bizonyosan meg fogja nehezíteni, forgalmi fennakadásokhoz, ezáltal a XVIII. kerületben élő, dolgozó emberek számára kényelmetlenséghez vezethet.
Továbbá a megnövekedett buszhasználat a korábbinál nagyobb környezetterhelést fog előidézni. 
Ughy Attila polgármester szerint a vasúti közlekedés ténylegesen elősegíthetné, hogy csökkenjen a buszos metrópótlást igénybe vevők száma.

 

Kategória: Sajtó

Negyedik alkalommal rendezték meg a Pestszentlőrinci Kör gyalogos- és kerékpáros túrát. A biciklizők három távban is kipróbálhatták magukat, míg a gyalogosok 12 km-t sétáltak. A riportban a résztvevők mellett Varga Judit, az önkormányzat sportreferense beszél a rendezvényről, tovább Lévai István Zoltán alpolgármester, aki sportkedvelő ember lévén nem először vett részt a túrán.

Kategória: Webhíradó18

A magyar hősökre emlékeztek idén is május utolsó vasárnapján a pestszentimrei Hősök terén álló első világháborús emlékoszlopnál.

Kategória: Civil

Gödöllőről, sőt még távolabbról, Tatabányáról is érkeztek résztvevők a „80 éve város Pestszentlőrinc” elnevezésű gyalogos és kerékpáros teljesítmény túrára.

Kategória: Sport
2016.05.30.

Márk a legjobb

Első helyezést ért el Ella Márk, a Kastélydombi iskola tanulója egy országos vermondó versenyen.

Kategória: Kultúra

Második alkalommal borult virágba a Lőrinci piac Haladás utcai buszmegálló mögötti területe.

Kategória: Civil

A Kassa Utcai Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai a Határtalanul! program keretében Felvidéken jártak.

Kategória: Kultúra