Elemek szűrése dátum szerint: kedd, 16 szeptember 2014
Nem mondható, hogy sikeres rajtot vettek a PLER-Budapest kézilabdázói. Tény, hogy a csapat mögött nem éppen gondmentes időszak van, amely gyakorlatilag akkor ért véget, amikor július közepén elkezdődött az alapozás, a felkészülés.
Kategória: Sport
Újjávarázsolt öltözőkben készülhetnek a Thököly úti mérkőzésekre a SZAC futballistái.
Kategória: Sport
Két egyházi iskolában, a Szenczi Molnár Albert reformátusban és a Szent Lőrinc katolikusban adtak át műfüves futballpályát az elmúlt napokban.
Kategória: Önkormányzat
Nemzetiségi hetet rendezett a Zenevár Óvoda. Más kultúrák értékeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg a gyerekek.
Kategória: Önkormányzat
2014.09.16.

Jól kifőzték!

Ismét nagy sikert aratott a diákoknak szervezett főzőverseny a Szeptemberi Kóstolón.
Kategória: Civil
Naponta fogyasztja a tollakat, de képes akár heteken át is dolgozni egy-egy képen. Czeilinger Dorina határozott fellépése olykor anyáskodásba csap át, nem véletlenül, hiszen képeire is saját gyermekeiként tekint.
Kategória: Civil
Alacskai családokat vártak vasárnap a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. szolgáltatásait interaktív formában bemutató rendezvényre, amely egy sorozat nyitányául szolgált.
Kategória: Önkormányzat
2014.09.16.

Zumba

Kategória: Események
TV18 - Vadat, halat, s mi jó falat - a kínálatra nem lehetett panasz... A gasztronómia mellett a zenéé volt a főszerep. Remek összefoglaló.
Kategória: Webhíradó18

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz