Művelődésért Díj (2008)

Dr. Tasnádi József 1953-tól nyugdíjazásáig volt igazgatója a Pestszentlőrinci Informatikai és Közgazdasági Szakközépiskola jogelődjének. Munkáját mindvégig nagy odaadással, példás lelkiismerettel végezte. Következetes, precíz, pontos vezető volt, s ezt kollégától és diákjaitól is minden esetben megkövetelte. Még jelenleg is tanító kollégái úgy emlékeznek rá, hogy nem csak követelt, hanem mindben segítette is őket és a diákokat az iskola falain kívül is. Megoldotta lakásproblémáikat, túlórák vállalásával plusz kereseti lehetőséget biztosított a rászorultaknak. Figyelemmel kísérte végzett tanítványai életútját. Példamutató életvitele ma is mintaértékű. A XVIII. ker. Tanács V.B. tagjaként jelentős közéleti tevékenységet végzett. A kitüntetés adományozásával dr. Tasnádi József jelentős és kimagasló igazgatói életpályáját és közéleti tevékenységét ismerte el a Képviselő-testület.

Rakó Éva

Dec 08, 2021

Művelődésért Díj (2008)

Rakó Éva 36 éve gyermekek nevelésével, tanításával foglalkozik. Tevékenységét gyermekfelügyelőként kezdte, majd a szükséges képesítés megszerzése után tanár lett a Gulner Gyula Általános Iskolában, ahol 31 éve dolgozik. Közben folyamatosan tovább képezte magát. A gyerekeket sok türelemmel és szeretettel oktatja, neveli és szívügyének tekinti, hogy a honismeretre, a természet szeretetére és a környezetvédelem fontosságára megtanítsa őket. Ennek érdekében 6 éven keresztül vándortábort szervezett, amelyeket újabb 6 éven át az erdei iskolák, azután pedig a természetvédelmi és honismereti táborok követtek. Havonta viszi autóbuszos kirándulásra diákjait – sokszor azok szüleivel együtt – hogy megismertesse, megszerettesse velük a hazai tájakat. Gyermek- és hivatásszeretete nem kopott meg az évek multával, munkáját ma is példaértékűen végzi. A közel 40 éves, áldozatos pedagógusi életpályát ismerte el a képviselő-testület.

Pesti Imre

Dec 08, 2021

Művelődésért Díj (2008)

Pesti Imre 1992-ben pályázat útján került az Eötvös Loránd Általános Iskola élére. Azóta az iskola testületének bizalmát magáénak mondhatja. A testület tagjai tisztelik, szakmai tekintélyt szerzett ez idő alatt. Működése során úttörője volt az önálló gazdálkodás megteremtésének, a pedagógiai program kidolgozásának, az intézmény műszaki fejlesztésének. Kiegyensúlyozott egyéniségével megnyerte kollégái és a szülők bizalmát, a tanuló létszám nem csökkent az évek során. Különös gondot fordít a hátrányos helyzetű tanulók fejlesztésére, illetve a tehetséggondozásra. Az iskoláért működő alapítvány és az intézményvezetők között konstruktív, építő jellegű kapcsolat van. A kitüntetés odaítélésével nyugdíjba vonulása alkalmából egy dinamikus, fejlesztő szemléletű igazgató oktató-nevelő munkáját ismerte el a Képviselő-testület.

Gál Dezső

Dec 08, 2021

Művelődésért Díj (2007)

Gál Dezső (1924-2004) festőművész (posztumusz) 40 évig élt és alkotott a kerületben. 1953-ban szerzett diplomát festő-rajztanár szakon. 1957-től Kispesten a Kossuth téri iskolában, majd a Landler Jenő Gimnáziumban tanított. Alkotómunkája mellett képzőművészeti stúdiót vezetett felnőtteknek. 1963 óta volt tagja a Művészeti Alapnak, és egyik alapító tagja volt a XVIII. kerületi Művészeti Egyesületnek. A díjat Gál Dezső özvegye, Gálné Csuka Margit vette át.

Kuba Gábor

Dec 08, 2021

Művelődésért Díj (2007)

Kuba Gábor nyári napközis táborvezető, az Eötvös Loránd iskola igazgatóhelyettese közel húsz éve vezeti a nyári napközis tábort, amely a Bókay-kert területén működik a szünidőben.

Művelődésért Díj (2007)

Keszthelyi Istvánné (Betty) professzionális keramikus művész, a Képzőművészeti Alap tagja. Az 50-es évektől kerületünk lakója. Itt él, itt alkotott, s alkotna ma is, ha súlyos betegsége nem akadályozná. A kerület iskolái, óvodái szívesen keresték fel műhelyében, ahol Keszthelyi Betty örömmel mutatta be a műhelyt, az alakuló tárgyakat, berendezéseket. Legnevesebb tanítványa Apáti Zoltán, aki a Sümeg-Prágai Fazekas Napok jeles szervezője.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Felnőttek Gimnáziuma és Továbbképző Központja tantestülete

Művelődésért Díj (2007)

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Felnőttek Gimnáziuma és Továbbképző Központja tantestülete évtizedek óta igényes színvonalon és eredményesen végzi az oktató-nevelő munkát. 2004-től bevezették a levelezői távoktatást. 2007-ben 14 osztályukban 524 fő készül az érettségi vizsgára. Az iskola arra is vállalkozott, hogy a Szent István Egyetem kihelyezett tagozataként felsőfokú OKJ-s szakképzést nyújtson az érdeklődők számára. A díjat Cselovszki Jenő igazgató vette át.

Művelődésért Díj (2007)

Mezeiné Bakóczay Hedvig óvodavezető 25 éve dolgozik a kerületben. 1994-től 2005-ig kerületi óvodai szaktanácsadóként koordinálta az óvodák szakmai tevékenységét. 2005. szeptember1-jétől a Napraforgó óvoda (Tövishát) vezetője. A 2005/2006. nevelési évtől óvodája felvállalta a Délpesti TIOK óvodai programcsomag tesztelését. óvodája 2006-tól a környezetvédelmi valamint az oktatási tárca megbízásából megkapta a Zöld óvoda címet. Napi feladatai mellett alapítása óta a kerületi Közoktatásért Közalapítvány titkára.