Szabadidő – egészség

Written by  Kerékgyártó György 2016.08.18.

Szabadtéri fitneszparkok építésére készül az önkormányzat.

A mozogni vágyók körében az elmúlt években egyre népszerűbb lett az úgynevezett street workout, vagyis az olyan edzésforma, amelynek során a közparkokban, tereken felállított egyszerű edzőeszközök segítségével bárki fejlesztheti az izomzatát. Az igazán lelkesek már nemzetközi versenyekig is eljutottak ezekről az egyszerűnek látszó szerekről indulva.

fitnesz
A szabadtéri edzés persze nemcsak azoknak esik jól, akik versenyezni kívánnak, vagy rendkívüli izmokra vágynak, hanem azoknak is, akik a kondíciójukat igyekeznek megőrizni vagy javítani. Számukra készülnek a megfelelő eszközökkel felszerelt fitneszparkok.

Edzőparkok tíz helyszínen

A szabadtéri edzés terjedését mostantól a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program segíti, amelynek elindításáról június végi rendeletében döntött a kormány. A program támogatást nyújt a településeknek, kerületeknek ilyen park, illetve parkok létrehozásához, ráadásul úgy, hogy nincs szükség önrészre. Lévai István Zoltán sportért is felelős alpolgármester augusztus 15-én tárgyalt előterjesztése arra vonatkozott, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre is vegyen részt ezen a pályázaton.
– A kerületben sok helyszín merült fel, ahol ilyen parkot létesíthetnénk – mondta az alpolgármester. – Végül a képviselőkkel is többször egyeztetve két szempont alapján állítottunk össze egy tíz helyszínt tartalmazó listát. Az egyik szempont az volt, hogy a hely száz százalékig önkormányzati tulajdonban legyen, a másik az, hogy az adott parkot várhatóan igénylik is a helyiek.

Az önkormányzat a sportparkokat olyan helyekre telepítené, ahol a lakosok számára tekintettel eleve nagy érdeklődésre lehet számítani, illetve olyan központokba, amelyek amúgy is a sportolást szolgálják. A tízes listán szerepel a Havanna- és a Szent Lőrinc-lakótelep, a Pestszentimrei Sportkastély, a Deák Ferenc „Bamba” és a Vilmos Endre Sportcentrum, s rajta van a Búvár Kund, a Gödör, a Herrich Károly és a Kandó Kálmán tér, valamint az Aranyeső utca is.


Petrovai László (PM) az ülésen felvetette, hogy a lista kevés pestszentimrei helyszínt tartalmaz, holott e kerületrészbe egyre több fiatal települ, így biztos, hogy igény lenne a szabadidős eszközökre. Lévai István Zoltán sietett leszögezni, hogy Pestszentimre nem maradt ki a tervekből, sőt ott létesülhet a legelőbb ilyen park.
– Három lehetséges helyszín, vagyis az Alacskai úti lakótelep, a Tímea tér és a Belsőmajor közül kettőn az önkormányzat saját forrásból még az idén létesít sportparkot. Ezért került fel a pályázati listára kevesebb imrei helyszín – mondta.

Futókör két helyszínre

A kormányprogram lehetővé teszi azt is, hogy az edzőparkok mellett 200 vagy 400 méteres futókört is létrehozzon az adott település. A kerület vezetősége már korábban is több ízben jelezte, hogy hozzá kíván járulni a helyi atlétika erősödéséhez, ezen belül a szabadidős és a versenyszerű kocogás, futás elterjedéséhez. A képviselő-testületi döntés értelmében tehát a kerület két 400 méteres futókörre is pályázik. Az egyiket a Lakatos-lakótelepen, az Erőmű-tónál tervezik kialakítani, a másikat a Vilmos Endre Sportcentrumban.