Harmadszor is Eötvös-kalandtábor

Written by  sajtóközlemény 2019.08.28.

Az elmúlt évek sikerei után 2019-ben már a harmadik kalandtábort szervezte meg az Eötvös Loránd Általános Iskola.

Az elmúlt évek sikerei után 2019-ben már a harmadik kalandtábort szervezte meg az Eötvös Loránd Általános Iskola. Az idén is közel nyolcvan gyerek részesült a tábor nyújtotta felejthetetlen élményekben. 

kalandtabor1

kalandtabor2

kalandtabor3

kalandtabor4

Az Eötvös-kalandtábor keretében ezen a nyáron Nyugat-Magyarországot barangolták be a diákok, de Szlovákiában és Ausztriában is gyűjthettek élményeket. Az első napon Esztergomban álltak meg, ahol megtekintették a Bazilikát, majd átsétáltak a hídon Szlovákiába, és Párkányban hűsöltek a Fő téren. A következő állomás Komárom volt, ahol a gyerekek megismerkedtek a hatalmas erődrendszerrel, kalandos útvonalakat bejárva a sötét kazamatákban. Ezután Győr következett: a hangulatos városnéző sétát követően tisztelegtek Szent László király emléke előtt.
A második napon a csapat Kőszegen felelevenítette a vár ostromát, majd egy igazi lovagvárat barangolt be az ausztriai Lékán. A programok sora a soproni strandon fejeződött be.
A harmadik napon a fertőrákosi kőfejtőt látogatták meg a diákok, ahol a természeti csoda mellett a földtörténeti kiállítást is megnézték. Ezután hajóra szálltak, s kapitányi ismertetővel körbehajózták a Fertő-tó talán legszebb részét. A napot Sopronban folytatták, ahol egy rövid városnéző séta után interaktív, játékos városismereti vetélkedőn vehettek részt a Fő téren.
A negyedik napot Magyarország talán legszebb barokk kastélyában, a fertődi Esterházy- kastélyban kezdték a gyerekek. Miután vezetéssel megnézték az elmúlt években gyönyörűen felújított külső és belső tereket, sétáltak egyet a kastély parkjában. A nap második része ismét strandolással telt Sopronban.
A zárónapon „a legnagyobb magyar” emléke előtt tisztelegtek a diákok. Megnézték a nagycenki Széchenyi-kastélyt, majd saját maguk által készített koszorút helyeztek el Széchenyi István sírjánál. Az utolsó délutánt – nagy örömükre – a bakonyi Sobri Jóska Kalandparkban töltötték.
A fertőbozi szálláson kötetlen vidám programok színesítették az estéket: sport, közös játékok, tánc, Ki mit tud?, éjszakai kirándulás és bátorságpróba.
Minden táborozó remekül érezte magát – ezt az állítást a táborban készült fotók is alátámasztják. Jövőre ismét tervezi az iskola a kalandozást, az úti cél Pécs és környéke.
A tábor megvalósításában nagy segítséget jelentett az önkormányzat és Galgóczy Zoltán alpolgármester anyagi támogatása.