A kerület polgárai együtt mozdultak a Ghymesre

Written by  2011.01.25.
Bizonyára a karitatív cél is sokat nyomott a latban, de a közönség nagy része mégis egyszerűen egy jó koncertet akart látni. Bőven meg is telt január 20-án a Sportkastély küzdőtere a Ghymes és a Dohnányi Ifjúsági Fúvószenekarának közös jótékonysági koncertjére.


Az egészségház számára vásárol hasi ultrahang készüléket az önkormányzat annak a koncertnek a teljes bevételéből, amelyet január 20-án rendeztek a Sportkastélyban a Ghymes együttes és Dohnányi Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekarának közreműködésével. Az esemény azonban több volt egyszerű jótékonysági eseménynél: nem véletlen, hogy a Magyar Kultúra Napjának előestéjére időzítették.
 
Kalotaszegi vendégek
 
– Ez az ünnep alkalom, hogy a hétköznapokon szokásosnál erőteljesebben utaljunk arra, ami bennünket itt, a Kárpát-medencében összefog: a magyar nyelvre. Erre pedig talán nincs is alkalmasabb előadó a Ghymesnél, amely a hagyományokból építkező, hallgatható modern könnyűzenét teremtette meg – mondta el rövid köszöntőjében Ughy Attila polgármester.
Ez az este rövid időre valóban megidézte a magyarság Kárpát-medencei sokszínűségét. Miután ugyanis a Dohnányi Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara bemutatta programját, élén a most bemutatkozó új karmesterrel, Dohos Lászlóval, és mielőtt a galántai illetőségű Ghymes színpadra lépett volna, a kőrösfői Rákóczi Magyar Kultúregylet mutatott be kalotaszegi táncokat. Kőrösfő két éve áll kapcsolatban a XVIII. kerülettel, most állampolgárági kérelmük ügyében jártak Budapesten az egylet tagjai, és az alkalommal élve hozták el váratlanul, ajándékképpen rövid műsorukat.
 
Szikraszemű ízelítő
 
Végül a Ghymes lépett végre színpadra. Egyórás programjukkal elsősorban az új év vidám hangulatát igyekeztek visszaadni, népszerű dalaikból válogattak, de ízelítőt adtak Szikraszemű című új CD-jük anyagából is, amely máris aranylemez. A kerületből és Budapest távolabbi városrészeiből is érkező közönség örömmel fogadta az ismert és új dallamokat.
– Gyakran vállalunk jótékonysági koncertet, mert úgy érezzük, vannak olyan ügyek, amelyek mellett nem mehetünk el – mondta el érdeklődésünkre Szarka Gyula, a zenekar vezetője. – Legutóbb a vörösiszap katasztrófa károsultjainak javára játszottunk, de minden évben támogatjuk a Böjte Csaba atya vezette intézményeket, és ingyen keresünk föl olyan iskolákat is, ahol nem tudnák megfizetni a fellépésünket. A mostani koncert a kerületi egészségügy javára megy. Én magam mindig úgy éreztem, hogy az egészségügy és az oktatás kiemelten fontos bármely ország számára, hiszen ha ez a kettő rendben van, akkor minden rendben van.
 
Lokálpatrióta támogató
            A jótékonysági eseményt az önkormányzat kezdeményezte, de egy lokálpatiróta kerületinek, Nánási Sándor köszönhető, hogy megvalósult. Az EuroOne Számítástechnikai Zrt. elnöke több mint tíz éve pestszentimrei.

            – A segítség általunk választott módja egy versenyben edződött piaci szereplő hozzájárulása a közjóhoz; nem adományozás, hanem egy értéket létrehozni és összefogni képes közösség támogatása. Ezzel a kerület lakói együtt tudnak mozdulni a köz érdekében, amelyet a cég támogatásával ösztönöz. Azzal, hogy a Magyar Kultúra Napja közeledtével a 28 éves, Magyar Örökség-díjas Ghymes együttest hozzuk el a XVIII. kerületbe, kulturális küldetést is teljesítünk. Cégfilozófiánkban ez legalább olyan fontos helyet foglal el, mint a helyi közösségek gazdasági támogatása – mondta el az elnök, aki cégével rendszeresen támogat kerületi kezdeményezéseket.