Közélet (1530)

Tavaly decemberben nagy vihart kavart a kerületben a hír, miszerint a főváros arra készül, hogy január 1-jétől áttér a vízdíjalapú szennyvíztisztítási díjra, vagyis a csatornázatlan utcákban is ugyanúgy kellene fizetni „csatornadíjat”, mint a csatornázott helyeken. Dömötör István pestszentlőrinci és Csabafi Róbert pestszentimrei képviselő javaslata nyomán a főváros két hónappal elhalasztotta a rendelet bevezetését.
Kaufer Virág volt kedden este az LMP Köz-Pont vendége. A politikus főképp a civil kontroll és a társadalmi szerepvállalás fontosságáról beszélt.
A markáns fellépéséről híres országgyűlési képviselő, Kaufer Virág lesz kedden a vendég az LMP Köz-Pontban.
A hadiállapot lengyelországi kihirdetésére emlékeztek a Terror Háza Múzeumban. Ez alkalomból egy új film is közönség elé került.
A tömegközlekedést igénybe vevők sajnos naponta tapasztalják, hogy a BKV járművein nincsenek biztonságban a személyes tárgyaik – az ékszereik, a pénztárcájuk, a mobiltelefonjuk –, amelyek elsődleges célpontjai a zsebtolvajoknak, illetve az erőszakosabb bűncselekménytől sem visszariadó rablóknak.
Megdöbbentő gyilkosság történt a kerületben a héten, amelynek a tettesét két nap után elfogta a rendőrség.
A jövő évi költségvetés tervezetét Pokorni Zoltán mutatta be a kerületi érdeklődőknek a Polgárok Házában. A beszélgetésből kiderült, hogy a legfontosabb cél a további túlköltekezés megállítása, mert azt az unió szankcionálhatja.
A megújuló energiaforrásokra épülő munkahelyteremtésben látja a munkanélküliséggel sújtott területek felzárkóztatásának egyik legnagyobb lehetőségét Jávor Benedek, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának LMP-s elnöke.
Kilencvenéves korában hagyott itt minket a kerület ismert és szeretett pedagógusa, Nagy Sándorné, Joli néni. Rá emlékezünk.
Harmadik alkalommal rendezett emlékbált a Hofherr-Dutra Emléktársaság az Új Tündérkert étteremben.