Múltidéző Piactér

Írta:  2012.10.06.
Történelmi kirándulás a gasztronómia, a kultúra, a gazdasági élet és a vásári komédia világában
Időpontja: október 6. szombat
Helyszín: Népliget (Ifjúság útja), Budapest


A Népligetben igazi történelmi hangulatot idézünk, sok vidámsággal, kicsiket, nagyokat egyaránt lebilincselő programokkal. A színes forgatagban gólyalábas műsorvezetőnk segíti az eligazodást. A Piactéren folyamatos zajló műsorok mellett, érdemes a Noé Alapítvány állatsimogatóját, a solymászokat, a korok katonái tábort meglátogatni, a kiegyezés-kori, búcsú hangulatot idéző körhinta, láncos hinta és más hasonló játékok mellett pedig a korabeli óriás puzzle-t, golyóvezetőt, pókhálót, köcsögleverést, petrencerúdtartást, stb. is kipróbálni. Rövid pillanatokra betekintést nyerhetünk Budapest korabeli gazdasági életének érdekes pillanataiba. Kézműveseink nem csak megmutatják mesterségük fogásait, de segítségükkel az arra vállalkozók maguk is gyakorolhatják a kovácsolás, mézeskalács díszítés, a gyöngyfűzés, vagy éppen a kosárfonás művészetét. Aki pedig megéhezik, megkóstolhatja vendéglátóink hagyományos ételeit, a frissensült rétestől a malacpecsenyéig. Végül méltó módon fejet hajtunk történelmünk 13 tragikus sorsú vértanúja előtt.

PROGRAM
10.00-11.00 Carussel, lovas és tüzérségi bemutató
El

Eseménynaptár

« Május 2021 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31