"Országunkat meg kell védeni"

Írta:  2015.10.13.
Kucsák László, Pestszentlõrinc-Pestszentimre országgyûlési képviselõje október 5-én sajtótájékoztatót tartott a migrációval kapcsolatban.
Kucsák László, Pestszentlõrinc-Pestszentimre országgyûlési képviselõje október 5-én sajtótájékoztatót tartott a migrációval kapcsolatban. Nyilatkozatában elmondta, hogy „A jelenleg is tartó illegális bevándorlás hullámai egész Európát érintik, hiszen további milliók készülnek életük kockáztatásával a hosszú útra. Az illegális bevándorlók ma már nem csak kopogtatnak Európa kapuján, hanem valósággal ránk törik az ajtót. A kormány nemzeti konzultációt hirdetett, melynek során több mint 1 millió ember mondhatta el véleményét a történésekrõl. A magyar emberek végül úgy döntöttek, hogy országunkat meg kell védeni. A mi felfogásunk ezzel egybecsengõ, hiszen a világ legtermészetesebb dolga, hogy az ember megvédi a családját, vagy a hazáját. Magyarország, amikor aláírta a schengeni egyezményt, akkor kötelezettséget vállalt nemcsak az ország biztonságának megtartására, hanem az Európai Unió külsõ határainak védelmére is.” 
A magyar kormány ennek megfelelõen egyértelmû lépéseket tett, a szerb–magyar határszakaszon elkészült a mûszaki határzár, amely maximálisan beváltotta a hozzá fûzött reményeket, hiszen hatékonyan mûködik. Magyarország a kialakult helyzetre való tekintettel a jogszabályokat is szigorította annak érdekében, hogy határait és polgárait jobban megvédhesse.
Kucsák László továbbá arról is tájékoztatott, hogy a migráns válság elsõ hulláma után megbeszélésre hívta a XVIII. kerületi rendõrkapitányt, valamint a közbiztonságért felelõs alpolgármestert, és tájékoztatást kért arról, hogy érinti-e Pestszentlõrincet vagy Pestszentimrét az illegális bevándorlás. Ott elhangzott, hogy a kerületet nem terheli a migráció, de amennyiben mégis megjelennek migránsok, a rendõrség minden tekintetben felkészült az intézkedésre. Ezt követõen az országgyûlési képviselõ részt vett a kerületi Közbiztonsági Kabinet ülésén, ahol tájékoztatta a résztvevõket a törvényi szabályozás változásairól, valamint megköszönte a Rendõrség és a Magyar Honvédség határokon végzett munkáját, és elismerését fejezte ki mindazoknak, akik civilként eleget tesznek humanitárius kötelezettségeinknek, és segítik a nehéz helyzetben lévõ embertársainkat.
A magyar kormány döntéseit már vezetõ nyugat-európai politikusok is elismerik, s a bevándorlás kérdésében jól mûködik a visegrádi országok együttmûködése is. Azonban az Európai Unió egységes fellépése még várat magára. Addig is nekünk, magyaroknak óriási felelõsség nyomja a vállunkat. Mindezt politikai ellenfeleink másként értelmezik, félremagyarázzák. Szembetûnõ tehát, hogy ma Magyarországon kétfajta politikai irányzat létezik: az, amely meg akarja védeni Magyarországot, a magyar embereket, és van az, amely valamilyen megfontolásból ez ellen dolgozik.
A sajtótájékoztatón Kucsák László ismét köszönetet mondott azoknak az embereknek, akik az ország határain teljesítenek szolgálatot, továbbá a humanitárius szervezetek munkatársainak a menekülteket segítõ munkájukért.