A pedagógus összehozza a generációkat

Írta:  2015.11.06.
Diráné Huszár Gertrúd pedagógust abból az alkalomból kerestük fel, hogy pedagógusi és közösségszervezési munkája elismeréseként november 5-én Pestszentiméért díjat vehetett át a Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti Társaság közgyûlésén.

Több mint tíz éve ismertem meg Diráné Huszár Gertrúd pedagógust, amikor meghívott egy kerületi általános iskolásoknak meghirdetett süteménykészítõ versenyre. A gyerekek serényen díszítették az alkotásaikat, én pedig arra gondoltam, milyen jó, hogy a lelkes technikatanárnak köszönhetõen a diákok ünnepi alkalmakkor saját készítésû süteménnyel lephetik meg a családjukat, barátaikat.
De ugorjuk egy kicsit vissza az idõben, amikor még a pedagógus is gyermek volt.

A család

Huszár Gertrúd egy ötgyermekes család második csemetéjeként nõtt fel. Ötéves volt, amikor a szülei Pestszentimrén családi házat vásároltak, amelyet hozzáépítéssel nagy családnak is alkalmas, tágas otthonná varázsoltak.

 


– Édesapámat 1975-ben elveszítettük, így édesanyám öt gyermeket nevelt fel egyedül. Mindent, ami szükséges volt ahhoz, hogy jó emberré váljunk, a szüleinktõl tanultunk – emlékezett vissza Gertrúd, becenevén Trudi. –Édesanyám teherbírása, jószívûsége, erõs jelleme, kitartása, türelme életre szóló útmutatást adott nekem. Kisgyermekként még nem értettem, miért kellett hosszú hónapokra a házunkba fogadni egy idõs nénit, akinek nem volt hol laknia, vagy hogy miért vett az édesanyám a keservesen megkeresett kis pénzébõl új tolltartót és meleg zoknikat egy idegen kisgyereknek. Miért kellett hazacipelni a szomszéd néni kosarát a piacról vagy minden leckét megírni gyöngybetûkkel, amikor a többiek az iskolában lemásolták egymásról? Miért van a tanárnak mindig igaza, miért kell szót fogadni, három megállóra is jegyet lyukasztani, amikor mások a buliból hazafelé bliccelnek. Ma már tudom: azért, hogy ne csak felnõjünk, hanem emberré is váljunk!

Pályakezdés

Trudi az érettségi után titokban ment állásinterjúra a Bajcsy-Zsilinszky utcai általános iskolába, hogy egy kicsit megkönnyítse az édesanyja életét, aki pedig azt szerette volna, hogy a lánya továbbtanuljon. Felvették képesítés nélküli nevelõnek, aminek nagyon örült, mert így hozzájárulhatott a családi kasszához.
Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban tudatosodott benne, hogy ezen a területen szeretne dolgozni, mert ez a tevékenység számára szinte nem is munka, hanem egy új kihívásokkal teli „hobbielfoglaltság”. Munka mellett végezte el az ELTE-n a technikatanári szakot, amely remek választásnak bizonyult. Úgy vélte, ez az a tantárgy, amelyben folyamatosan meg tud újulni, és a diákjai sok területen tudják majd kamatoztatni a kreativitásukat.

Régi iskola, új iskola

Kezdetben úgy foglalkozott a diákokkal, mintha a „testvérei” lennének, mert nem volt nagy a korkülönbség köztük. Késõbb, ahogy idõsödött, és családot alapított, már úgy tekintett rájuk, mintha kicsit õk is a csemetéi lennének.
 

Újból csak pedagógus lenne

– Szeretem a hivatásomat, s ha újból választanom kellene, újból ezt választanám – vallja Diráné Huszár Gertrúd. – Szeretem látni a tudásra éhes, csillogó szemeket, a vidám, néha rakoncátlan gyerekeket, szeretem a kihívásokat, szeretem a „rossz gyerekekben” megtalálni a jót, kíváncsian várom, hogy mi lesz belõlük.

– 1987-ben mentem férjhez, életem elsõ szerelméhez. A párom, Dira Ervin egy kiállítási cégnél dolgozik festõ szakemberként. Három gyermekünk van: Gertrúd 27 éves, az ELTE andragógia szakán végzett, Gerda 20 éves, állatorvosi asszisztensi képesítése van, Gréta 18 éves, a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium végzõs diákja.
Huszonkilenc évig dolgozott a Bajcsy iskolában. Amikor az evangélikus egyház átvette az intézményt, megszûnt a technika tantárgy oktatása, ezért munkahelyet váltott. Ma a Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskolában tanít, hasonló gondolkodású kollégákkal. Fontosnak tartja, hogy a gyerekeket az életre nevelje, sokat beszélget velük, megvitatva ügyes-bajos dolgaikat.
A diákjaitól soha nem sajnálta a szabad idejét, számos új programot és foglalkozást szervezett számukra, sokat játszott velük, a délutáni tanulást is kiscsoportokban, játékosan oldotta meg. Ez így van ma is.
– Egy tanárnak mindig kihívás, hogy minden tanulójában felfedezze, meglelje a tehetséget, legyen az bármilyen jellegû. Gyakran elgondolkodom azon, hogy kinek milyen hivatása, szakmája lesz, mibõl tud majd felnõttként úgy megélni, hogy a munka ne teher és szükséges rossz legyen számára, hanem boldogság és kiteljesedés– mesélte a pedagógus. – Rendszeresen szervezek a diákoknak gyárlátogatást, kerületi gasztronómiai versenyt, alkotómûhelyt, nyári tábort, kirándulást, mert ezáltal megtapasztalhatom, hogy ki miben ügyes, mi az, ami érdekli õt, és miben tud továbbfejlõdni. Nagy örömmel tölt el, hogy a kezem alól kikerülõ diákok közül sokan ezeknek a programoknak a hatására tudatosan készülnek egy adott pályára.
Diráné Huszár Gertrúd, amikor csak teheti, arra is szakít idõt, hogy továbbképezze magát.

Tenni az idõsekért is


A Pestszentlõrinc-Pestszentimre Önkormányzat Idõsekért-Fiatalokért Közalapítvány kuratóriumának titkáraként 2011-tõl mondhatni hivatásszerûen foglalkozik az idõsebb generációval is. Sok programot, érdekes foglalkozásokat, kirándulásokat szervez a kerületben élõ nyugdíjasoknak, rendszeresen összehozva õket a fiatalokkal is.
– A mai napig sokat tanulok az idõsebbektõl – magyarázta. – Néha kicsit fáradtnak és „öregecskének” érzem magam, de egy közös kirándulásról hazaérve új erõre kapok, mert szembesülök azzal, hogy milyen fáradhatatlanok, tettre készek, ambiciózusak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy gyerekekkel és idõsebbekkel is foglalkozhatom, mert ez nekem nemcsak munka és hivatás, hanem lelki táplálék is.