Vendégek oltották a tüzet

Írta:  Péntek László 2017.09.15.

Körösfői tűzoltók gyakorlatoztak a Liszt Ferenc-repülőtéren. 

A körösfői önkéntes tűzoltócsapat kilenc tagja szeptember elsején lehetőséget kapott egy egynapos tapasztalatcserére a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kiképző- és gyakorlóbázisán. A tűzoltókat elkísérte Bódis László, Körösfő polgármestere is, s a csapatot fogadta, és ebéddel várta Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere.

új. 4. kőrösfőiek
A gyakorlatot vezető és személyesen felügyelő Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes arról beszélt, hogy miért volt fontos és hasznos ez az egész napos gyakorlat a résztvevők számára.
– A gyakorlás a tűzoltói hivatás alapja, azért, hogy vészhelyzetben ne kelljen gondolkodni, hanem jól és szakszerűen lehessen cselekedni. Lehet a tömlőket szárazon gurítani, vizet, habot nyomni beléjük szivattyúval, de ez kevés. Tudni kell, hogyan közelítsük meg az égő zárt helyiséget, hogyan közlekedjünk, hogyan keressük a bajba jutottakat. Ezt ezerszer is el lehet ismételni, s kell-e jobb helyszín, mint egy valós tűzszimulációs konténer? Itt érzi mindenki az iszonyatos forróságot, kapcsolatba kerül a tűzzel.
Az önkéntesek a gyakorlat során sok mindent megtanultak: hogyan viselkedjenek, hogyan vigyázzanak egymásra? Használtak hőkamerát, amivel a bent rekedteket azonnal fel lehet fedezni és kimenteni, s megtanulták tisztelni a több száz Celsius fokos tüzet. (A hőkamera 600 Celsiuson kiakadt.) Továbbá megtanulták a legfontosabbat: bízni a tudásukban, a társaikban, a felszerelésükben.
A résztvevő körösfői tűzoltók mindenkinek köszönik a vendéglátást és a lehetőséget, hogy „élőben” is kipróbálhatták az ajándékba kapott felszerelést.

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz