Elismerést kaptak a Piros iskola diákjai

Írta:  P.A. 2018.10.11.

A Parlamentben vehették át a „Ne menj el mellette!” című országos pályázaton elnyert harmadik helyezésért járó elismerést a Piros iskola tanulói.

A Parlamentben vehette át a „Ne menj el mellette!” című országos pályázaton elnyert harmadik helyezésért járó elismerést a pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola 6.B osztályát képviselő három tanuló és osztályfőnökük, felkészítő tanáruk, Schmidt Klára. A díjat a Kulturális Örökség Napjai megnyitása alkalmából, szeptember 14-én Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár adta át.

IMG 20180914 124501
A pályázaton egy, a helyi kulturális örökség részét képező épület múltját kellett bemutatni. A 90 éves Piros iskola adta magát, így a diákok nem is késlekedtek elmélyedni iskolájuk történelmében.
- A gyerekek jártak a helytörténeti múzeumban, régi fényképeket, írásos dokumentumokat is tanulmányoztak. Interjúkat készítettek felnőttekkel az iskolával kapcsolatos emlékeikről, rajzot, makettet és kisfilmet készítettek az iskoláról, és ezzel a színes anyaggal vettek részt a pályázaton – mondta el Schmidt Klára, aki a német nyelv és irodalom mellett a nemzetiségi népi ismerteket is tanítja a gyerekeknek, akik munkájukkal azt is bemutatták, hogyan válhat egy iskola második otthonná, hogyan fedezhetik fel a gyerekek, hogy iskolájuk egy életre a legfontosabb kulturális örökségeik egyike.
A jutalomként kapott pénzből a hatodikosok a világörökség részét képező gemenci erdő felfedezését tervezik májusban egy osztálykirándulás alkalmával.

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz