Tisztul, szépül a Havanna

Írta:  2014.08.20.
Kiss Róbert önkormányzati képviselő bátran állítja: talán soha nem volt ennyire tiszta a lakótelep, mint manapság. Valóban, szemmel látható a rendezettség, a gondoskodás.
– A rendszeres kertészeti bejárásoknak, amelyeket a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. munkatársaival végzünk, valamint a lakók odafigyelésének, környezettudatosságának köszönhetően sokkal élhetőbb, szebb lett a lakótelep Kondor Béla Közösségi Ház felőli része – magyarázta a 6. számú egyéni választókerület fideszes képviselője.

Természetesen szó sincs önelégültségről, hisz Kiss Róbert tisztában van azzal, hogy bőven akad még tennivaló. Nem utolsósorban némely fejekben is elkél a nagytakarítás. A legnagyobb gondot ugyanis a társasházak elő-, illetve hátsó kertje, pontosabban az oda dobált háztartási hulladék okozza. Szomorú tény, hogy egyesek egész egyszerűen az ablakon dobják ki a szemetüket, jócskán adva pluszmunkát a Városgazda kertészeti szakembereinek.
Rajtuk és a lakókon kívül Kiss Róbert is többször lapátot ragadott, legutóbb a Csontváry utca 23. számú ház előkertjének rendbetételekor.
– Megnyugtató, hogy az efféle közös kertészkedés ötlete minden esetben az ott élőktől származik – hangsúlyozta a képviselő.
Rendszeresek a zöldfelületekkel kapcsolatos lakossági kérések, amelyeket a Városgazda Zrt. munkatársai a lehetőségeikhez mérten igyekeznek teljesíteni. Igyekezetüket pompásan tükrözik a virágágyások. Persze a tarka virágok a gondnokok és a lakók keze munkáját is dicsérik. Lám, mire képes az összefogás…