Zárták soraikat

Írta:  2012.02.01.
Túljutott történetének első súlyos válságán az LMP. A továbblépésről Secheiring Gábor beszélt az Üllői úti Köz-Pontban.
 

Új Köztársaságot építene az LMP
Új köztársaságot hirdet a Lehet Más a Politika - ez volt a legontosabb üzenete annak a beszélgetésnek, amelyre Scheiring Gábor országgyűlési képviselőt, a parlamenti frakció Gazdaságpolitikai Kabinetjének vezetőjét hívta meg a kerületi alapszervezet
A politika iránt érdeklődőket az LMP-vel kapcsolatban az elmúlt hetekben két dolog foglalkoztatta leginkább: túl tud-e jutni első komoly válságán, és halandó-e egy asztalhoz ülni a többi baloldali párttal, köztük a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval. A válasz egy igen és egy nem: a párt rendezte sorait, és úgy tűnik, a múlt hétvégi kongresszuson összezárt: sokkal céltudatosabban politizál, mint eddig. Határozat született arról, hogy az LMP egyedül indul a következő választásokon, de párbeszédet lehetőségét keresi más pártokkal.
Az LMP egyik legfontosabb döntése lett a kongresszuson, hogy mivel az Országgyűlésben a kétharmados többséggel szemben gyakorlatilag tehetetlen, megpróbál a parlamenten kívül is politizálni. Ezt nevezték el ők Új Ellenállásnak, amelynek értelme - a párt aktivistái szerint - az Új Köztársaság felépítése. Az Új Köztársaság lényege a parlamenti egyensúly visszaállítása és mind szélesebb körök bevonása a döntéshozásba. Mint azt Scheiring Gábor is elmondta a beszélgetésen, mindez csak összefogással, a civilek bevonásával és a hatalmi koncentráció megtörésével lehetséges.

A következő klubest vendége február 16-án, csütörtökön 18.30-tól Szél Bernadett országgyűléis képviselő, szóvivő lesz.

Előtte azonban, február 7-én nem politikáról, hanem a zöldenergiákról beszélgetnek: Kánai Gábor meteorológus tart vitaindító előadást Zöldenergiákról tabuk nélkül címmel. Az előadás 18.00-kor kezdődik.

A klubestek helyszíne az LMP Köz-Pont az Üllői út 489. alatt.

A találkozók koordinátora Petrovai László önkormányzati képviselő, a Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság alelnöke.