Óriásgép hozza a turistákat Izraelből

Írta:  2013.05.02.
A nyár közepéig nyolc alkalommal landol Budapesten az EL AL izraeli légitársaság Boeing 747-es óriásgépe, amely először április 30-án szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A nyár közepéig nyolc alkalommal landol Budapesten az EL AL izraeli légitársaság Boeing 747-es óriásgépe, amely először április 30-án szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 450 személyes gépet Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete, Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója és Váradi János, az EL AL budapesti ügyvezetője fogadta.

A leszállást követően a járat a repülőtér tűzoltó járműveinek „vizes köszöntése” után gurult be a kiszálló helyhez.
- Tudomásom szerint ez az első alkalom a repülőtér történetében, hogy egy légitársaság ekkora repülőgéppel menetrendszerinti járatot üzemeltet – mondta Váradi János. Nyár közepéig nyolc járatunk lesz, de még két plusz járatról most folynak az egyeztetések.
A Boeing 747-es 450 férőhelyes gép, a mostani első járaton csaknem tele volt, és az előzetes foglalások alapján valamennyi Tel Avivból érkező Jumbó már most megtelt.

- A teltházas járatok is igazolják, hogy Magyarország és azon belül Budapest kedvelt célpontja az izraeli turistáknak – mondta Ilan Mor nagykövet. – A két ország közötti turistaáramlással kapcsolatban elmondható, hogy többen érkeznek Magyarországra Izraelből, mint fordítva. Ezen szeretnék változtatni. Szeretném, hogy minél több magyar ember látogasson el Izraelbe és lássa ezt modern, virágzó országot. A két ország közötti turistaforgalom erősödése mellett ugyanakkor kereskedelmi és egyéb üzleti kapcsolatok elmélyítéséhez is lehetőséget adnak a menetrendszerinti járatok.