Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra

Írta:  2012.11.19.
Ezt a Weöres Sándor-idézetet adta logopédiai konferenciájának címéül a SOFI Logopédiai Szakszolgálata.
Az évek során egyre népszerűbbé vált a program, és mára az ország minden tájáról érkeznek érdeklődők. Az idén olyan sokan jöttek el a fórumra, hogy a mintegy 300 szakember (gyógy-, fejlesztő- és óvodapedagógusok, tanítók és logopédusok) be sem fért a közösségi ház nagytermébe, sokan a folyósón hallgatták végig az előadásokat.

– A nagy érdeklődésnek az lehet az oka, hogy egyrészt a SOFI munkatársai lelkesen szervezik a konferenciát, másrészt az előadók magas színvonalú, gyakorlatorientált előadásaikkal nagy szakmai segítséget nyújtanak a hallgatóságnak – mondta Karayné Pavalacs Zsuzsa, a SOFI gyógypedagógusa.
A vendégeket Batári Géza, a SOFI igazgatója köszöntötte, s Kucsák László oktatásért felelős alpolgármester nyitotta meg a konferenciát.

Karayné Pavalacs Zsuzsa a logopédiai munkát végzők körében tartott kérdőíves felmérésről számolt be, Ványi Ágnes és Szűcs Antal Mór Kipp-kopp, kopogok címmel a Meixner-módszerbe (a diszlexiás, diszgráfiás gyermekek speciális olvasástanítási módszere) integrálható Mesezene-programot, Thoroczkay Miklósné logopédus a Logovár nevű képességfejlesztő szoftvert mutatta be, Gereben Ferencné főiskolai tanár a beszédfogyatékosság megítélésének problémáiról beszélt, Balázs Ágnes a Rögtönzés Színházról tartott előadást, amit az értelmileg akadályozott gyermekek számára szervez.
Vaszily-Hegedüs Andrea a keszthelyi Szemfüles Képességfejlesztő Stúdió sokoldalú munkájáról, Pál-Horváth Rita az értelmileg akadályozott gyermekek iskolai fejlesztéséről tartott előadást. Szűcs Mária és Pál-Damjanovics Zsuzsanna, a XX. kerületi logopédiai munkaközösség tagjai filmbejátszások és képek segítségével mutatták be a kerületükben kialakított, beszédfejlesztést segítő logopédiai programokat. Reményi Tamás gyógy- és pszichopedagógus Méhzümmögés és dühroham címmel a figyelemzavar tüneteiről beszélt.