Töredékekből épül fel az egész

Írta:  2014.06.05.
Huller Ágoston képzőművész kiállítása nyílt meg Töredék gondolatok címmel június 3-án a Lőrinci Nagykönyvtárban.
Bevallom, kíváncsi voltam, hogy vajon miért adta a képzőművész a tárlatának ezt a címet. Miközben ezen tanakodtam, a kiállításon kifüggesztve felfedeztem az alkotó megfogalmazásában az alábbiakat: „Töredék gondolat? Gondolattöredék? Hosszú-e az út a gondolat fogalmazódásától a megvalósulásig? Szilánkokat szórunk szét az út mentén, vagy sarjadásra képes magot?

Boldog ember, aki határozott választ ad, aki hiszi, hogy rendelkezik az egyetlen igazsággal és nem gyanítja, hogy az, tán még csak töredéke sem a lehetőségeknek.
Igazságaink töredékeivel bajlódunk, alakítgatjuk egésszé. E töredékekből épül az, amit magunk után hagyunk.”
Huller Ágoston, az 5KOR Képzőművész Csoportot tagja elárulta, hogy egy őszi kiállításra nagyméretű pasztellekkel készül. De ezt nem úgy kell elképzelnünk, hogy csak úgy hozzálát és azonnal elkészíti a nagy méretű képet, hanem, előtte  átgondolnja, hogy technikailag mit és miként tud megvalósítani. Erre azért van szükség, mert több rétegben teszi fel a pasztellt a papírra, és mindegyiket külön-külön fixálja. Amikor megszáradt az aktuális réteg, letörli az egészet, megmaradnak a nagy részletek, és azokkal kezd el dolgozni, majd ismét fixálja, ismét törli… Így a felület lassan összemosódik, s utána csak apróbb részletekkel egészíti ki a képet.

A képzőművész az előkészületeket színházi próbákhoz hasonlította, mert a színészek ugyanazt a darabot eljátsszák el a a premier előtt, csupán menet közben apró kis változtatásokkal.
A tárlaton Kucsák László alpolgármester, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, Bodnár Imre grafikusművész nyitotta meg a kiállítást.
A tárlat augusztus 1-jéig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.
 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz