Továbbra is jól szerepelnek az esélyesek

Írta:  2011.05.10.
Bár a magyar válogatott szünnapos volt, azért folytatódott a 21 éven aluliak korfball Európa-bajnoksága. Mindkét csoportban teljes kört rendeztek, és lejátszotta első csoportmeccsét az első napon pihenő katalán válogatott is.
A torna második napján is magabiztosan győztek az esélyesnek tartott csapatok a Pestszentimrei Sportkastélyban zajló U21-es korfball Európa-bajnokságon. Mind a belga, mind az angol, mind pedig a holland gárda fölényes sikert könyvelhetett el.
Számunkra a legérdekesebb a délutáni Németország-Törökország összecsapás volt, hiszen a nyitónapon legyőzött törökök és a keddi vetélytársunk egymás ellen meccselt. A németek nem sok kétséget hagytak afelől, hogy melyikük a jobb csapat! Több mint kétszer annyi korfot szereztek, mint ellenfelük, ami számunkra is figyelmeztető jel lehet!

Jöjjön minél több szurkoló!
Hittel, akarattal és maximális koncentrálással lehet keresnivalónk a germánok ellen! A győzelemhez szükség lesz a közönség támogatására is, ezért aki csak teheti, válassza kedd esti programjául a Magyarország-Németország korfball-derbit!

 
A hétfői végeredmények:
Belgium–Portugália 22-12
Németország–Törökország 23-11
Anglia–Lengyelország 27-8
Csehország–Szlovákia 19-12
Hollandia-Katalónia 28-8


A keddi program:
12.50: Törökország–Katalónia
14.40: Belgium–Csehország
16.35: Szlovákia–Anglia
18.25: Lengyelország–Portugália
20.15: Magyarország–Németország
Szabadnapos: Hollandia


Egyedi szabályok (1. rész)
Akik az Európa-bajnokság során életükben először látogatnak ki korfball-meccsre, több érdekességet is észrevehetnek, amelyek a sportág sajátos szabályrendszeréből fakadnak. Ezek közül emelünk ki egyet-egyet mindennap, hogy könnyebben érthető legyen, mi és miért történik a korfball-meccsen.

Észrevehető, hogy sokszor tiszta helyzetből sem dobnak a játékosok, miközben távolról, reménytelennek tűnő helyről többször is próbálkoznak. Ennek oka az, hogy a korfball szabálya értelmében a támadó játékos feje fölé tartott védekező kar tiltja a dobást. Ilyenkor nem lehet célba venni a gyűrűt, hanem tovább kell passzolni a labdát! (Folytatjuk...)
 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz