A sportos önkormányzatnak köszönhetően „fociközponttá” alakul át a régi piactér. Az előkészületekről kérdeztük Kissné Baumann Gizellát, az önkormányzat sport-, közművelődési és ifjúságpolitikai munkacsoportjának vezetőjét.
– Úgy tűnik, a lehető legjobban hasznosítja az önkormányzat az épülete közelében lévő területet. Télen kori, nyáron foci. Aki szereti a sportot, nem is kívánhat többet.
– Reméljük, a helyi lakosok is így gondolják. Ha a téli érdeklődésből indulunk ki, akkor az elkövetkező hetekben nagy lesz a forgalom errefelé. A látogatók bizonyára jól érzik majd magukat, a piactér pedig ismét jó szolgálatot tesz, újra a sportnak köszönhetően.
Gyepen is, homokon is
– S nem is akármilyennek. Egy futball Európa-bajnokság, még ha nélkülünk zajlik is, meghatározó esemény.
– Pontosan azért találtuk ki, mert tudjuk, sokan nézik a meccseket. S ha már igen, akkor miért ne közösen, miért ne velünk? Topfoci lesz ez az európai élcsapatokkal, sokakat érdekel. Akár azt is mondhatnám, a július végén kezdődő londoni olimpia felvezetése, hangulatcsinálója lesz ez a három hét.
– Az óriáskivetítőt, vagyis a régi piac területét választók a szurkolás mellett maguk is bemutathatják a tudásukat?
– Igyekszünk nem csupán beszélni a sportról, hanem segítséget is nyújtani ahhoz, hogy művelhesse, aki akarja. Az Eb-találkozók időpontjától függően a kerületi amatőr csapatok is pályára léphetnek majd. Igaz, nem strandon, de a talajt tekintve strandfutballmeccseken. Homokos pályán rúghatják a labdát, akár a kedvenc válogatottjuk mezében.
Sztárok is eljönnek
– Így még jobb kedvvel hallgathatják a nézők a szakkommentátorokat, akik, ahogy mondani szokták, a rossz meccsből is jót tudnak csinálni.
– Nem hiszem, hogy ez lesz jellemző az Eb-re, de ők biztosan más szemszögből világítják majd meg a 90 perceket.
– Kiket üdvözölhetünk szakkommentátorként?
– Két egykori válogatott focista biztosan jön. Az egyik Kiss László, a Vasas volt sztárja, a másik a kerületünkben élő Pisont István. Persze rajtuk kívül is lesznek kommentátorok, de mivel egyelőre tárgyalásban állunk velük, hadd ne mondjak neveket. Elsősorban a kerületben élő egykori futballistákról van szó. Ami viszont szinte biztosnak mondható, az az, hogy a strandfoci mellett lesz strandröplabdatorna is.