Óvodások olimpiája

Írta:  2013.05.13.
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Mozgásvarázs – ovis olimpia elnevezésű rendezvényt, amelyik a legkisebbeknek nyújt szórakozást, és sok izgalmat. Nem volt ez másként május 11-én sem a Sportkastélyban.

Ott, ahol kőkemény férfiak produkálnak kőkemény sportos mozgásokat, ahol gólokat dobnak, ahol legyőzik egymást a küzdősportokban, ott, május 11-én csicsergéstől volt hangos minden. Gyermekek százai népesítették be a csarnokot, hogy eldöntsék, melyik csapat, melyik óvoda lesz az „olimpiai bajnok”, melyik intézmény gyermekei mondhatják el magukról, hogy mi vagyunk a legsportosabbak, bár nem ez volt az elsődleges.

Az esemény fontosságát az is jelezte, hogy Ughy Attila polgármestere is ott volt az eseményen. Ő nyitotta meg a kicsik olimpiáját, s ő volt az, aki elmondta, mennyire fontos már kisgyermek korban megragadni a mozgás lehetőségét, s észrevétlenül úgy megszeretni, hogy az mindennapos igénnyé váljék, az egészségük javára.
Horváthné Kapcsi Anikó, az ötletgazda, a Szivárvány óvoda vezetője izgatottan várta rajtot.
- Az ovis olimpiának már több éves hagyománya van. Korában a Lőrinci Sportcsarnok adott otthont a vetélkedésnek, utána, immár második éve, a Sportkastély a házigazda. Az önkormányzat támogatása és az óvodánk szervezése mellett most is nagy az érdeklődés. Valamennyi kerületi önkormányzati óvoda itt van, összesen huszonegy. Ez, tízfős csapatokat számolva 210 gyermeket, együttesenként kétfős szülői „hátteret” és ovinként egy-egy csapatkapitányt számítva, több mint 300 mozgásra kész, önfeledt embert jelent – mondta az óvodavezető.
A szervezők a sportmozgásokat a néphagyományokkal ötvözték, már azért is, mert a Szivárvány a néphagyományok őrzésére „szakosodott”.
Ennek a jegyében volt szüreti próba, volt Márton-napi feladat, ügyeskedhettek a gyerekek az úgynevezett Medve-próbán, beiktatták a feladatok sorába az úgynevezett Komatálat, s a legvégén azt is eldöntötték, hogy melyik ovi nyer a pünkösdi királyválasztáson.
Igaz, olimpiáról van szó, de a legfontosabb az, hogy e korosztály számára is igénnyé tegyék a rendszeres sportmozgást, szórakoztató formában.

- A közös játék öröme a legfontosabb – mondta Horváthné. - Olyan mindennapos feladatokat kell végrehajtani, amelyek nem igényelnek gyakorlást, s nem teremtenek stressz-helyzetet. Annak tekintjük a versenyzést, aminek e korban kell: szabályhoz kötött, mozgásos játéknak, amelyben vannak ügyesek és még ügyesebbek.

A valamennyi ovinak kijáró díjakat Kucsák László alpolgármester és Szarvas Attila képviselő adta át a nagyon távoli jövő bajnokainak. De tán okosabb úgy fogalmazni: az egészséges jövő generáció tagjainak.