Telt ház, vb-hangulat a Piac téri bronzmeccsen

Írta:  2014.07.14.
A kezdeti kedvetlenség után a lőrinciek is elkapták a vb-hangulatot, vagyis a közös szurkolás meg sörözés és flekkenezés élményét a brazíliai labdarúgó-világbajnokság heteiben.
A kezdeti kedvetlenség után a lőrinciek is „elkapták” a vb-hangulatot, vagyis a közös szurkolás meg sörözés és flekkenezés élményét a brazíliai labdarúgó-világbajnokság heteiben. A szombat esti bronzmérkőzésre, Brazília és Hollandia összecsapásának kezdetére akár ki lehetett volna tenni a Megtelt táblát a Piac téri sátor bejárataira. Sokan döntöttek úgy, hogy barátokkal, társaságban nézik végig a brazil futball jövője szempontjából is sordöntő találkozót.

Bő fél órával a kezdés előtt már érezni lehetett, hogy más lesz ez az este, más a hangulat és igazi a szurkolás.
Hogy melyik válogatott volt a „sátorfavorit”, arról két gyors vélemény, ami persze döntetlen lett.
– Nem hiszem, hogy a brazilok megengedhetik maguknak azt, hogy egymást követő két meccsüket is elveszítsék. Csalódottan ugyan, de egy ország áll mögöttük, nem okozhatnak újabb csalódást. Ők nyernek… – mondta egy középkorú férfi.
S íme, egy európai szimpatizáns fiú véleménye:
– Aki figyelt, láthatta, hogy már a csoportmeccsek során sem ment nekik úgy, ahogy elvárták tőlük. Messze van ez a csapat a korábbi brazil válogatottaktól. Azok voltak az igazi varázslók. Hollandia lesz a győztes.
Ekkor még nem tudhatta a srác, hogy éjféltájban az ő tippje lesz a nyerő.

Csak őrült nyerhetett

S ha már tipp…
Nem kevés asztalnál még mindig hüledeztek azon, hogy volt néhány „őrült” tippmixes a futballvilágban, aki megjátszotta a 7-1-et a döntőért vívott német–brazil meccsre.
– Ez lehetetlen, de azt mondom, hogy akár a mi társaságunkból is „megfoghatta” volna valaki. Ehhez őrült agy kell. Azt hiszem, húsz dollárra nyert sok-sok ezret. Ha volt bátorsága megjátszani, hadd vigye… – mondta egy éppen csak húszon túlinak tűnő fiatalember, aki halkan elárulta azt is, hogy neki nem sok babér termett a vb során.

Hiába, pénzt, különösen sokat – ahogy mondta –, csak ész nélküli tippel lehet nyerni.
Voltak a sátorban igazi szakértők is, olyanok, akik láttak már nagy csatákat belülről is.

Ez is, az is igaz lehet

Kiss László, a „pengés” Kiss Laci, a Vasas egykori 33-szoros válogatottja és Dajka László, a Bp. Honvéd 24-szeres válogatott csatára valójában nem is mondott tippet a meccs előtt, mert mindketten tudták, minden igaz lehet, és annak az ellenkezője is…

Német arany

A világbajnokság vasárnap esti döntőjét Németország nyerte, miután a hosszabbításban Götze 113. percben lőtt góljával 1-0-ra verte Argentínát.
A vb végeredménye: 1. Németország, 2. Argentína, 3. Hollandia, 4. Brazília.

– Kérdés, mennyire ütötte meg a brazilokat a németek elleni bukás – így Kiss.
– Ilyen szinten a pillanatnyi forma dönt, a tudásban nincs különbség – mondta Dajka.
Ennyiben maradtunk, aztán néhány perccel később már vezettek is az európaiak. Egy olyan büntetővel, amely azon nyomban „derbi- és stadionhangulatot” varázsolt a sátorba.
Nem sokkal később, a második holland gól után már „bronzot láttak” a nekik szurkolók, s nem csalódtak, mert a brazilok…
– Mennek ugyan, de minek? Sosem jön össze az, amit akarnak – jegyezte meg valaki dühösen a „brazil szektorban”.

Nagyon mélyen

Nem is, a félidőig sem meg utána sem. A végjáték is a hollandoké volt, akik egy okos góllal alakították ki a még biztosabb győzelmet, porig sújtva ezzel a brazíliavárosi stadion népét – ha egyáltalán lehetett még mélyebbre lökni őket…

Nem kellett szakértő ahhoz, hogy a szurkolók megállapítsák: új időszámításnak kell következnie a brazil fociban, hogy ismét csodálattal adózzon a világ azoknak, akik nem találtak rá a ritmusra azon a világbajnokságon, amelyet – sokak szerint – nekik találtak ki, nekik rendeztek.
Úgy tűnik, mégsem nekik… 

Hír naptár

« December 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Csatlakozz közösségünkhöz