Rangadó volt a javából

Írta:  2015.05.18.
A bajnoki tabellán elfoglalt helyezések alapján, és a presztízs miatt is érdekesnek ígérkezett a Pestszentimrei SK és az 1908 SZAC KSE kerületi rangadója.
A bajnoki tabellán elfoglalt helyezések alapján, és a presztízs miatt is érdekesnek ígérkezett a Pestszentimrei SK és az 1908 SZAC KSE kerületi rangadója. A lőrinciek az élmezőny végén kapaszkodnak, míg az imrei együttes stabilan áll a középmezőnyben. A PSK pályára kilátogató szurkolók nem is csalódtak a derbiben.

Kiegyenlített játékot hozott az első fél óra, majd egy kiállítás megváltoztatta a mérkőzés képét.
Gól és piros lap
Az első helyzetecskék a hazai csapat előtt adódtak, a 10. perc környékén néhány hazai szöglet jelentett veszélyt. Az első komoly lehetőség a lőrincieké volt, a 17. percben egy jobboldali szögletet Jordáki Norbert fejelt kevéssel a jobb felső sarok mellé. A 24. percben vezetést szerzett a PSK: balról érkezett a beívelés, a játékos-edző Felföldi Csaba mintegy 7 méterről kapura fejelt, a labda pedig egy védő vállán megpattanva a jobb felső sarokba hullott, 1-0.
Elérkezett az első félóra vége, és 10 főre fogyatkozott a SZAC. Niczmann Péter felrúgta Lovass Sándort, és miután 10 perccel korábban szándékos kezezésért már kapott sárga lapot a lőrinci középpályás, mehetett az öltözőbe. Az emberhátrány ellenére mezőnyben továbbra is jól futballozott a SZAC, és főleg szögletek révén néha percekre sikerült a kapu elé szorítaniuk az imreieket.

Kimaradt helyzetek

A szünet után több lehetősége volt a hazai csapatnak. Egry Zoltán ziccerénél nagyot védett Mészáros Attila, Markó Tamás gólját les címén érvénytelenítette Tihanyi Norbert játékvezető, majd Felföldi mehetett egyedül kapura, lövése centikkel a léc felett zúgott el. A 75. percben Egry két lépésről találta telibe a felső lécet.

BLSZ 2. osztály, 27. forduló

Pestszentimrei SK – 1908 SZAC KSE 1-1 (1-0)

PSK sporttelep, 100 néző, V: Tihanyi
Gólszerzők: Felföldi (24.), illetve Ódor (94.)
Sárga lap: Párizs (50.), Lovass (63.), Ilcsik (94.), illetve Niczmann (20.), Ódor (48.), Rózsa (73.)
Kiállítva: Niczmann (30.)
PSK: Ilcsik – Csontos, Czellahó (Lippai, 85.), Cseri, Bende, Párizs, Szabó B., Egry, Lovass, Felföldi, Molnár (Markó, 52.)
SZAC: Mészáros – Kovács Z. (Szelényi, szünetben), Koritár, Rózsa, Gálvölgyi, Trizna, Niczmann, Papp, Csemer (Somogyi, 70.), Jordáki (Riegel, szünetben), Ódor

A végjátékban megbosszulta magát a sok kihagyott imrei helyzet. Mészáros kapus ápolása miatt a játékvezető 5 perc hosszabbítást jelzett. A 94. percben egy vendégjátékos a földön maradt a hazai 16-os környékén, Markó semleges területre, előre ívelte a labdát, ami így játékban maradt és Mészáros az időközben talpra álló csapatársat indította. Lökés, szabadrúgás, kezezés a sorfalban, 11-es. Ódor pedig berúgta a büntetőt, 1-1.
Parázs vége lett a mérkőzésnek, ami összességében a BLSZ 2. osztályban elvárhatónál magasabb színvonalú volt.

A jövőbe tekintve


Felföldi Csaba, a pestszentimreiek játékos-edzője érthetően nem volt elégedett.
- Álmosan kezdtünk, mezőnyben fölénk kerekedett a SZAC, mégis nekünk volt két lehetőségünk. Sikerült megszerezni a vezetést, tartottuk az eredményt, emberelőnybe kerületünk, de a szünet után sajnos nem tudtunk élni a kialakított gólhelyzeteinkkel. A végén hibáztunk, mert nem ki, hanem csak előre rúgtuk a labdát, amit vissza kellett volna kapnunk. A 11-esnél a kezem a testem előtt volt, nem mozdítottam a labda felé.

A hazai gól szerzője ugyanakkor úgy véli, jó úton jár a csapata, és a következő szezonban szeretnének a bajnoki címért küzdeni.
- Vegyes volt ez a szezon, de elkezdtünk építkezni. A srácok kezdik érezni az általam elvárt stílust, a stabil védekezésből induló, sok passzra épülő támadójátékot. Kezd kialakulni a csapat magja, és néhány új érkezővel kiegészülve sikeresen küzdhetünk nyártól a bajnoki címért.
Maráczi János, a SZAC vezetőedzője röviden értékelt.
- Jól kezdtünk, többet volt nálunk a labda, de kaptunk egy szerencsétlen gólt. Tíz emberrel is voltak helyzeteink, de hátrányban már nem tudtuk megakadályozni az ellenfél kontráit. Ezen a szinten nagyon jó volt a mérkőzés, és ez mindkét csapatot dicséri.
A szakember szerint felemásra sikeredett szezon áll a lőrinciek mögött.
- Ez a mi hibánk is, mert voltak meccsek, ahol jobban játszottunk ellenfelünknél, de gólokban ez nem mutatkozott meg. A feljutás is benne volt a csapatban, de nem tudtam kihozni a srácokból, mert sérülések is hátráltattak minket. A stílusunk azonban alakul és bízom benne, hogy a jövőben nagyobb sikereket is elérünk.
A döntetlennel a SZAC maradt a 6., a PSK pedig a 9. helyen.