Tíz év után búcsúzott Pestszentimrétől

Írta:  2013.09.09.
Tízévnyi szolgálat után vált meg a szívének kedves Szent Imre-plébániától Gödölle Márton, aki plébánosként szolgálta az itt élő híveket.
Tízévnyi szolgálat után vált meg a szívének kedves Szent Imre-plébániától Gödölle Márton, aki plébánosként szolgálta az itt élő híveket. Augusztus 24-én még Pestszentimrén, de már vendégként adott össze egy fiatal párt annál az oltárnál, amelynél oly sokszor celebrált szentmisét az elmúlt évtized során.

Gödölle Mártont augusztus 1-jei dátummal helyezte át Erdő Péter bíboros a közelinek mondható Mátyásföldre. A 45 éves atyát váratlanul érte a hír, nem is gondolt erre, de örömmel vállalta el a feladatot. - Azért is, mert a papi fogadalmaim között szerepel az engedelmesség is, így természetesen ott szolgálok, ahova küldenek, ahol szükség van a személyemre. Nem kis feladat vár rám Mátyásföldön, mert két plébánia tevékenységéért leszek felelős. A mátyásföldin túl a cinkotait is vezetni fogom. Igyekszem a lehető legjobban megfelelni az elvárásoknak - fejtette ki az atya.
Tíz év egy plébánia élén nem kevés idő. Ezért is mondja Gödölle atya, hogy „a plébániaközösségben arcról már szinte mindenkit ismert, de a legtöbb embert név szerint is.
- Picikét idegenbe megyek most, hiszen itt, Pestszentimrén, kiváló, egyenes embereket és összetartó családközösségeket ismertem meg. Hű híveimnek, jó ismerőseimnek tekintettem őket. Tudtam, mit kaphatok, mire számíthatok tőlük. Lényeges volt ez számomra, mert a hívekkel való kapcsolat a lelkipásztor életének nagyon fontos részét képezi. A mátyásföldi–cinkotai szolgálati helyemen újabb emberekkel kell hasonlóan elmélyült kapcsolatot kialakítanom - árulta el a plébános.

Az új plébános

Lak Gábor Budapesten született 1980. február 19-én. Esztergomban szentelték pappá 2007. június 16-án. Diakónusi gyakorlaton a kelenföldi Szent Gellért Plébánián volt 2006-ban. Ezután káplánként szolgált a Soroksári Nagyboldogasszony Főplébánián, majd az Esztergom-Belvárosi Plébánián. Ezt követően a budapesti Szent Gellért Plébánia volt a szolgálati helye.
Plébániai kormányzó, plébános a pestszentimrei Szent Imre Plébánián ez év augusztus 1-jétől.

Gödölle atyát akár „pestszentimrei templomépítőnek” is nevezhetjük, mert oly sokat tett az épületegyüttes megszépítéséért. Talán elég, ha a 2011-ben épített urnatemetőt, a templomtető 2012-es újjáépítését vagy a szentély felújítását említjük, amely nemrég fejeződött be.
- A közösséget itt hagyni nem volt könnyű, de az éppen csak felújított épületeket itt hagyni nem sajnálom, hiszen azt nem magamnak építtettem és renováltattam, hanem az itt élő s a hitükért sokat tévő keresztény közösségnek. Ez az övék, hirdetve Isten dicsőségét - mondta.
Szeptember 1-jén, vasárnap, ünnepi szentmise keretében Székely János püspök áldotta meg a felújított templomot, a szentélyt és az újjáépített tetőszerkezetet.
A pestszentimrei hívekkel közösen köszönhettük meg az Úrnak ezt a szépen felújított templomot - búcsúzott Gödölle Márton.