Közélet (981)

A HungaroControl új légiforgalmi irányító központja szerkezetépítési munkálatainak befejezését szeptember 1-jén bokrétaavatással ünnepelték meg.
Megkezdődtek az előkészületek annak érdekében, hogy a fiatalok körében közkedvelt Martinovics téren végre elfogadható minőségű pályán lehessen focizni.
Hollandiából indult, és most ért Magyarországra a Green City mozgalom: az a város, amely kellő zöldfelülettel rendelkezik, csatlakozhat. A programmal elsősorban a városlakók nyernek
Már messziről látható a hengeres testű, hatalmas építmény, amely úgy fest, mintha fordítva húzták volna rá a keményített, rakott szoknyát. Az ország egyik legnagyobb víztornya a pestszentlőrinci.
A trianoni békeszerződés erdélyi menekültek telepedtek le Budapesten és környékén, így a pestszentlőrinci Állami Lakótelepen is. Ők alapították az unitárius közösséget.
Ismét a Zila Kávéház-Krisztina Cukrászda diadalmaskodott a „Magyarország tortája” versenyen. Az idei évben a "Kecskeméti barackos kölestorta" lett az első, melyet Zila László kerületi mestercukrász álmodott meg.
Szenczi, a Kandó iskola és az Árpádházi Szent Margit Plébánia hittanosai a Békés megyei Sarkadon nyaraltak.
Idén is részt vesz kerületünk a Virágos Magyarországért országos környezetszépítő versenyen. Ez volt az apropója annak, hogy július 25-én a zsűri megtekintette Pestszentlőrinc-Pestszentimre virágos portáit, parkjait.
A szülőknek nincs annyi szabadsága, hogy a szünidőben végig a gyerekkel tudjon lenni. Ahol már nincs nagyszülő, felmerül a kérdés hol legyen a gyerek, ahol biztonságban van és közben hasznosan tölti el napjait?
Nemcsak egyetemeken, ma már középiskolában is választanak év tanárát. Egyre többen keresik meg a Karinthy Frigyes Gimnáziumot azzal, hogy tanácsot kérjenek, hogyan szervezzék ők is a megtisztelő cím odaítélését. Az intézményben már nyolcadik éve a pedagógusnapi ünnepségen adják át a díjat.