Civil (1003)

A frissen beköltözőket is megszólítják.

Ötödik alkalommal rendezte meg az Életfa Szociális Szolgálat a Szent Lőrinc iskola kertjében bográcsos főzőversenyét.

Kalotaszegi testvérvárosunk lesz a központja ez első körösfői Községi napok rendezvénysorozatának.

Hagyományos Szent István-napi utcabállal zárták az ünnepet a kerületiek a Pestszentimrei Sportkastély előtti téren.

Milliónyi program az Imrei Közösségi Napokon.

Hogyan lett az egykori Ságváriból újra jónevű katolikus iskola? Varjú Imre elmeséli.

Augusztusban lesz húsz éve annak, hogy a 44 éves Győri Gábort választotta meg elöljárójának, lelkészének a pestszentlőrinc-pestszentimrei evangélikus gyülekezet.

Testvértelepülésünk, Kőrösfő szomszédségéban idén július 14–15-én rendezik meg a Kalotaszegi Magyar Napokat.

A Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola hetedikes diákjai Erdélybe látogattak el a Határtalanul! program keretében májusban.

A kerületi baptisták idén augusztus 21. és 26. között másodszor rendezik meg az Imrei Közösségi Napokat a Nemes utcai imaházban és közösségi otthonban.