A Hűség a Hazához érdemrend nagykeresztjét vehette át Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere.
Saját tervezésű plakátokkal állítottak emléket kerületi fiatalok 1956 eseményeinek és hőseinek. A pályázatot a Kondor Béla Közösségi Ház hirdette meg.
Ughy Attila a MÁV-val tárgyal azért, hogy a metrófelújítás ideje alatt a helyiek BKV bérlettel utazhassanak a kerületet érintő vasútnovalon.
90 évesen is rendkívül aktív Erzsike néni, aki több mint ötven éve él a kerületben.
Rendhagyó veteményezéssel indította a kerti szezont március 25-én Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kerületi közösségi kertben.
Évértékelő értekezletet tartottak február 24-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányságán.
Az XVIII. kerületet átszelő és a környező kerületekkel összeköttetést teremtő kerékpárút létesítését szorgalmazza az önkormányzat.
Elmaradhatatlan operarészleteket, film- és tánczenét felvonultató hangversennyel köszöntötte az újévet január 8-án a Dohnányi Ernő Zeneiskola.
Az egyre téliesebb, hideg időjárás és a közeli év vége ellenére sem állt meg a munka az Erőmű-tónál.
Kundera szerint az édes semmittevés nem jelent mást, mint nézegetni a Jóisten ablakait. Ughy Attila ünnepi gondolatai.