Elemek szűrése dátum szerint: kedd, 14 május 2013
A XVIII. kerületben közlekedő autóbuszjáratok vonalán is feltűntek május elejétől a Mercedes Citaro autóbuszok.
Kategória: Közélet
Egy fogaskerék elindulása mozgásba lendít, és változást hoz. A fogaskerekek összekapcsolódva pedig hatalmas erőforrásokat képesek megmozgatni.
Kategória: Civil
Hosszú vajúdás után született, és hányatott sors várt rá. A 20-as években, amikor a mai Pestszentimre még Soroksár mostohafia volt, szó sem lehetett az itteni hősöknek az említéséről sem.
Kategória: Önkormányzat
A hazánkban élő kopt keresztények élete békésebb, nyugodtabb, mint azoké, akiknek mostanság erőszakkal kell szembenézniük. Erről is kérdeztük Riad Georgot, a lőrinci koptok elöljáróját.
Kategória: Civil
A Magyar Honvédség is bekapcsolódik június 8-án szombaton a Vasvári Pál Toborzófesztivál programjába.
Kategória: Kultúra
Hajszálon múlott, hogy a Dél-pesti kórház 33 évvel ezelőtt nem Pestlőrincen épült meg. A cél mindenesetre eleve az volt, hogy a XX. és a XVIII. kerületet is ellássa az új intézmény.
Kategória: Közélet
A XVIII. kerületi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat munkájáról Medve Lászlóné elnököt kérdeztük.
Kategória: Civil
2013.05.14.

Futópont

Kategória: Események

Hír naptár

« Július 2014 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz