Tisztelt Kerületi Lakosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatal Kormányablak Osztálya 2021. november 25-én csütörtökön műszaki okok miatt zárva lesz.

 

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat
Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet

„Közművelődési feladatok ellátásának támogatása 2021."

címmel

A pályázat célja:

A kerületi közművelődési és köznevelési szervezetek közművelődési feladatai ellátásának támogatása, elsősorban a feladat ellátáshoz szükséges eszközök beszerzésével.

 

A támogatás forrása:

a Közművelődési és Sport Közalapítvány által e célra elkülönített 2 millió Ft.

 

Pályázhatnak:

A hivatalosan bejegyzett kerületi székhelyű közművelődési intézmények, általános és középiskolák alapítványai.

 

A pályázat leírása: Pályázatunkkal lehetőséget kívánunk adni olyan eszközök beszerzésére, amelyekkel emelhető a közművelődési feladatok ellátásának és események (pl. ünnepkörök) megvalósításának színvonala.

 

A kitöltött pályázati jelentkezési laphoz mellékelni kell egy rövid, maximum 20 soros (12-es betűméret) motivációs leírást, mely bemutatja a pályázati kiírásban a fejlesztés célját, megvalósításának módját, a támogatás felhasználását.

Mellékelendő az adott projekt vázlatos gazdasági terve (az önrész és a pályázott összeg felhasználása).

A program lebonyolításának határideje:                 2021. december 23.

A pénzügyi elszámolás határideje:                          2021. december 31.

A pályázat kiírója az érintett pályázókat értesíti, a döntést az önkormányzat honlapján nyilvánossá teszi.

 

A pályázatok beérkezésének határideje:                   2021. november 15.

A pályázatok elbírálásának időpontja:                           2021. november 16.

A nyertes pályázóval Támogatási szerződést kötünk.

 

A szerződések megkötése a nyertes pályázókkal:       2021. november 17-19. között.

A pályázat kiírója vállalja, hogy a nyertes pályázók számlájára legkésőbb 2021. november 24-ig az elnyert összeget átutalja.

A pályázatokat elektronikus formában a következő címre kérjük mellékletként (csatolt fájlként) elküldeni:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kérjük, az e-mail tárgyához írják be:           Közművelődési feladatok ellátásának támogatása + ”pályázó neve”

További információ és pályázati adatlap igényelhető:               Varga Judit Veronika titkár

                                                                                                        06 30 2743 843

                                                                                                      Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Jelentkezési lap: Letöltés

                                                                              

 

Minek nevezzelek!

nov. 27, 2021

Egy jó és ötletes becenév már önmagában fél siker.

A XVIII. kerület is megérdemelne egy találó becenevet, ehhez várjuk az ötleteiteket. 

Fontos megjegyeznünk, hogy kerületünk hivatalos neve (Pestszentlőrinc-Pestszentimre) nem változik meg, csak becenévként szerepelne az a legtalálóbb elnevezés, amelyet a kerületi lakosok javaslatai alapján választanak ki.

Ti hogyan hívnátok Pestszentlőrinc-Pestszentimrét? A „Minek nevezzelek?” webes felületére várjuk a neveket: https://mineknevezzelek.bp18.hu/

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet a Fenntartható Fejlődés Főosztályon

ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

 

Munkavégzés helye:

1184 Budapest, Üllői út 400.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Közreműködés az önkormányzat valamennyi műszaki jellegű vagyontárgyaival (épületek, utak, műtárgyak, épített parkok stb.) kapcsolatos üzemeltetési, karbantartási, és beruházási feladatok előkészítésében, bonyolításában és nyilvántartásában.

Részvétel az egyszerű beszerzési és a közbeszerzési eljárásokban. Az építés beruházás kivitelezési munkák műszaki előkészítése, megvalósításának segítése, egyeztetése és ellenőrzése. A munkaterület átadása és az elkészült munkák műszaki átadás-átvételi eljárásának lefolytatása.

Az Önkormányzat ingatlan állományával kapcsolatos energetikai felmérési és fejlesztési feladatokban való részvétel.

Az Önkormányzat műszaki jellegű vagyontárgyaival kapcsolatos ügyfél bejelentések és panaszok kezelése, azok kivizsgálása, ügyintézése és megválaszolása.

Kapcsolattartás az Önkormányzat városüzemeltető és város-rehabilitációs fejlesztő cégeinek munkatársaival, illetve külső piaci építőipari vállalkozásokkal (tervezők, kivitelezők, szakértők, stb.).

Ügyintézés az „e-építés” kormányzati honlap hivatalos hatósági felületein (ÉTDR, E-napló) valamint egyéb közüzemi illetve közszolgáltató cégekkel.

A munkáltató által biztosított személygépjárművel a különböző feladatokhoz tartozó helyszíni szemlék elvégzése.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a Közszolgálati Szabályzat és az illetményalapot, valamint az illetménykiegészítést megállapító 6/2021. (II.267.) sz. önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság
  • Cselekvőképesség
  • Büntetlen előélet
  • Felsőfokú végzettség a 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. melléklet 20. pontja alapján
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
  • Felhasználói szintű MS Office ismeret (irodai alkalmazások)
  • 6 hónapos próbaidő vállalása

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Legalább 1-3 éves szakmai tapasztalat
  • „B” kategóriás jogosítvány
  • Közigazgatási alapvizsga megléte
  • Közigazgatási szakvizsga megléte
  • Kivitelezői gyakorlat
  • Műszaki ellenőri jogosultság
  • Közbeszerzésekben szerzett tapasztalat, jártasság
  • Az ArchiCAD tervező program felhasználói szintű ismerete

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendeletnek megfelelő fényképes szakmai önéletrajz,
  • végzettséget igazoló dokumentumok másolatai,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolata vagy postai feladóvevény másolata,
  • hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázó személyes adatai a pályázati eljárással összefüggésben kezelhetőek, illetve azokat a pályázat elbírálásában részt vevők megismerhetik

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. december 20.

További információt a betöltendő állással kapcsolatosan Marosi Zoltán főosztályvezető-helyettes a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen nyújt.

A pályázat benyújtásának módja:

Elektronikus úton a Humánpolitikai Osztály részére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az előkészítő bizottság az érvényes pályázók közül szakmai szempontok alapján választja ki a személyes meghallgatáson résztvevőket. Kizárjuk a pályázati eljárásból azokat, akik nem felelnek meg a pályázati feltételeknek vagy nem csatolják a szükséges mellékleteket, késve adják postára pályázatukat. A pályázat nyertese telefonon kap értesítést. Az eredménytelenül pályázókat e-mailben értesítjük, ezt követően pályázati anyagukat megsemmisítjük.

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2021. január 20.

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimrei Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet

közterület-felügyelő

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

 

Munkavégzés helye:

1181 Budapest, Kondor Béla sétány 1.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A közterületek jogszerű használatának az ellenőrzése, közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenységek szabályszerűségének ellenőrzése. A közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által előírt és tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszüntetése, illetve szankcionálása. Közreműködés a közrend, a közbiztonság védelmében. Közreműködés az épített és természeti környezet védelmében, a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében.

               

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a Közszolgálati Szabályzat és az 52.650,- Ft-os illetményalapot, valamint a 20 %-os és 35 %-os illetménykiegészítést megállapító 6/2021. (II. 26.) önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság
  • Cselekvőképesség
  • Büntetlen előélet
  • az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény 23.§ szerinti rendészeti vizsgával, vagy az alóli mentességgel, továbbá
  • a közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 30. pontjában meghatározott iskolai végzettséggel rendelkezik
     „30. Közterület-felügyelői feladatkör

Az I. besorolási osztályban: Felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség; vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és közszolgálati másodfokú szakképesítés.

A II. besorolási osztályban: Közszolgálati középiskolai végzettség; vagy középiskolai végzettség és közszolgálati szakképesítés; vagy középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga.”

  • egészségügyi, fizikai és pszichikai alkalmassági vizsgán megfelel,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • 6 hónapos próbaidő vállalása,
  • B kategóriás jogosítvány.

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
  • hasonló területen szerzett gyakorlat
  • helyismeret

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendeletnek megfelelő fényképes szakmai önéletrajz,
  • végzettséget igazoló dokumentumok másolatai,
  • cselekvőképességet igazoló dokumentum,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolata vagy postai feladóvevény másolata,
  • motivációs levél,
  • hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázó személyes adatai a pályázati eljárással összefüggésben kezelhetőek, illetve azokat a pályázat elbírálásában részt vevők megismerhetik

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. december 20.

A pályázat benyújtásának módja:

Elektronikus úton a Humánpolitikai Osztály részére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az előkészítő bizottság az érvényes pályázók közül szakmai szempontok alapján választja ki a személyes meghallgatáson résztvevőket. Kizárjuk a pályázati eljárásból azokat, akik nem felelnek meg a pályázati feltételeknek vagy nem csatolják a szükséges mellékleteket, késve küldik el pályázatukat. A pályázat nyertese telefonon kap értesítést. Az eredménytelenül pályázókat e-mailben értesítjük, ezt követően pályázati anyagukat megsemmisítjük.

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. január 20.

 

Tisztelt Kerületi Lakosok!

A Városháza Galériában 2021. november 20-ig lesz látható Árva Zolta és Sándor József Attila kiállítása, melynek címe: "Két Műhely".

Tisztelt Kerületi Lakosok!

 

A Budapesti és Kereskedelmi Iparkamara november 29-ei kezdéssel folytatja a társasházak közös képviselői képzését.

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet a Gazdasági Főosztály

számviteli/pénzügyi ügyintéző

munkakör betöltésére.

 

A közszolgálati jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

 

Munkavégzés helye:

1184 Budapest, Üllői út 400.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

részvétel a költségvetési beszámolók, mérlegek, költségvetési és mérlegjelentések elkészítésében;

beérkező számlák ellenőrzése és utalvány készítése;

utalványok érvényesítése;

követelések analitikus nyilvántartása;

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a Közszolgálati Szabályzat és az 52.650,- Ft-os illetményalapot, valamint a középfokúak részére 20 %-os, a felsőfokúak részére 35 %-os illetménykiegészítést megállapító 6/2021. (II.26.) sz. önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság
  • Cselekvőképesség
  • Büntetlen előélet
  • Középfokú képesítés a 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet 1. melléklet 19. pontjának megfelelő végzettség
  • mérlegképes könyvelői szakképesítés
  • Felhasználói szintű MS Office ismeretek
  • 6 hónapos próbaidő vállalása.

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

- költségvetési szervnél szerzett szakmai gyakorlat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendeletnek megfelelő fényképes szakmai önéletrajz,
  • motivációs levél,
  • végzettséget igazoló dokumentumok másolatai,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolata vagy postai feladóvevény másolata,
  • hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázó személyes adatai a pályázati eljárással összefüggésben kezelhetőek, illetve azokat a pályázat elbírálásában részt vevők megismerhetik

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 29.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen nyújtunk.

A pályázat benyújtásának módja:

Elektronikus úton számviteli/pénzügyi ügyintéző munkakör megjelöléssel a Humánpolitikai Osztály részére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az előkészítő bizottság az érvényes pályázók közül szakmai szempontok alapján választja ki a személyes meghallgatáson résztvevőket. Kizárjuk a pályázati eljárásból azokat, akik nem felelnek meg a pályázati feltételeknek vagy nem csatolják a szükséges mellékleteket, késve küldik el pályázatukat. A pályázat nyertese telefonon kap értesítést. Az eredménytelenül pályázókat e-mailben értesítjük, ezt követően pályázati anyagukat megsemmisítjük.

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2021. december 17.

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet

jogász (jogi referens)

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

 

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

 

Munkavégzés helye:

1184 Budapest, Üllői út 400.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal jogi ügyeinek ellátása: képviselő-testületi előterjesztések elő- és elkészítése, véleményezése, jogszabályfigyelés, jogi tanácsadás, közreműködés a kintlévőségek behajtásában, valamint az önkormányzati bérlakásállománnyal kapcsolatban felmerülő feladatok ellátásában. Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal által kötendő szerződések előkészítése, véleményezése, továbbá az Önkormányzat működésével kapcsolatos előterjesztések jogi, törvényességi felülvizsgálata. Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal képviselete peres és nem peres eljárásokban, meghatározott ügyekben.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény, valamint a Közszolgálati Szabályzat és az 52.650,- Ft-os illetményalapot, valamint a 35 %-os illetménykiegészítést megállapító 6/2021. (II. 26.) önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság
  • Cselekvőképesség
  • Büntetlen előélet
  • Egyetemi végzettség: jogi diploma (pályakezdők jelentkezését is várjuk)
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások)
  • 6 hónapos próbaidő vállalása

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • jogi szakvizsga
  • közigazgatásban szerzett gyakorlat
  • szakjogászi végzettség
  • végrehajtási eljárásokban szerzett gyakorlat

 

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendeletnek megfelelő fényképes szakmai önéletrajz,
  • végzettséget igazoló dokumentumok másolatai,
  • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány másolata vagy postai feladóvevény másolata,
  • motivációs levél
  • hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázó személyes adatai a pályázati eljárással összefüggésben kezelhetőek, illetve azokat a pályázat elbírálásában részt vevők megismerhetik

 

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. november 20.

A pályázat benyújtásának módja:

Elektronikus úton a Humánpolitikai Osztály részére a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Az előkészítő bizottság az érvényes pályázók közül szakmai szempontok alapján választja ki a személyes meghallgatáson résztvevőket. Kizárjuk a pályázati eljárásból azokat, akik nem felelnek meg a pályázati feltételeknek vagy nem csatolják a szükséges mellékleteket, késve küldik el pályázatukat. A pályázat nyertese telefonon kap értesítést. Az eredménytelenül pályázókat e-mailben értesítjük, ezt követően pályázati anyagukat megsemmisítjük.

 

A pályázat elbírálásának határideje: 2021. december 20.

 

Szeretettel várunk minden 18. kerületi és azon túli filmrajongót a XVIII. kerületi Önkormányzat, a Rózsa Művelődési Ház és a Nagytotál szervezésében megvalósuló, 5 hónapon át tartó filmklubra.